Tegnap (09.21.) Gyurcsány Ferenc és a DK Szegeden tartott tömegrendezvényt / tüntetést. Mint ismert, Gyurcsány hosszan elnyúló tüntetés sorozatot hirdetett meg, amely most Budapestről indulva a vidéket célozza meg és tesz kísérletet arra, hogy a nem fővárosi, a centrumtól némileg távoli és kevésbé frontvonalban élő polgárságot, a ‘magyar embereket’ is megszólítsa, elérje, aktivizálja, kellő mértékben felhevítse annak céljából, hogy összefogva, egységesen, nem feltétlen demokratikus úton- egy nemrég publikált felmérés szerint a megkérdezettek 49% -ka nem tartja leválthatónak a harmadik Orbán-kormányt demokratikus úton. ( https://hvg.hu/itthon/20180920_orban_viktor_kozvelemenykutatas_demokracia_policy_solutions_fidesz )
Gyurcsány célja egyértelmű. Ellenzék lévén feladata is, hogy a táborát egyben tartsa, azt aktivizálja, mobilizálja és alternatívát mutasson fel, azt kellő hanggal terjessze és hitesse el a polgárokkal, hogy az amit ő képvisel megvalósítható program, mely által az ország jobb, élhetőbb lesz, olyan amilyen egyenlőre csak a képzelet szüleménye.
Kérdés csupán annyi, Gyurcsány Ferenc és a DK mennyire képvisel hiteles, vonzó és valós alternatívát a regnáló hatalommal szemben? Gyurcsány történetét mindenki ismeri. Politikai teljesítményét, múltját, annak közvetlen és közvetett következményeivel együtt.
Mint politikus bukottnak számít? Feltehetően annak, hiszen elutasítottsága töretlen, szimpatizánsai, szavazó táborának létszáma csekélynek mondható, azonban ilyen alapon Orbán Viktor is bukott politikusnak számít, hiszen az ő és politikája támogatottsága sem fed le 2-2,5 millió szavazópolgárnál többet a közel 8 millióból. Esetükben felmerül a kérdés, melyet a jelenlegi politikai viszonyok és társadalmi, gazdasági légkör indokol, hogy ez a jelentősnek még is csak jelentős tömeg szimpátiája, lojalitása, támogatása, mennyire valódi? Mennyire igaz? Nem lehet, hogy arról van szó, hogy ezek az emberek, akik magukat ebbe a csoportba sorolják, csupán félelemből teszik ezt? Féltik az állásukat (közmunka), a családjukat, az egzisztenciájukat, a jövőjüket, a jelenüket, illetve a bevándorlás kérdése körül felépített történet okozta sokk okán. Utóbbi egyértelműen megállapítható, hiszen az áprilisi szavazás eredménye okozta megdöbbenés következtében számos cikk, felmérés született arról, hogy a bűnősnek kikiáltott vidék, miért szavazott újabb bizalmat a narancsos kormánynak. A bevándorlók, akikkel gyakorlatilag nem is találkoztak, akikkel nem volt tapasztalásuk, élményük, valós ismeretük. Azonban a történet annyira életszerűen és ijesztően átment a társadalom zömén, hogy a valóságot félretéve, a mindennapok szomorú valóságát felülírva engedtek, és az egyéni érdekeiket előtérbe helyezve - a konzervatív értékrend a közösségben hisz, nem az individuumban-, ugyanakkor feladva addigi értékvilágát, nemet mondott a bevándorlásra. Arra a jelenségre, ami Magyarországot pár napig tartotta csak mozgásban, arra, amit közvetlenül nem látott (tisztelet a kevés kivételnek!).
A kormány intézkedéseit számos ponton lehet és kell is bírálni, amit sokat meg is tettek, tesznek. Ezzel nincs is semmi baj, sőt! Elvárandó, hogy a mindenkori kormányok munkáját bírálják, alternatívát mutasson fel, javaslatokkal álljanak elő, amit azok vagy elfogadnak, vagy nem, vagy megfontolnak, vagy nem. Egy demokráciában ez természetes. Nem is ezzel van baj, nem csak ezzel.
A baj ott kezdődik, hogy a társadalom egésze olyan világba került, olyan valóságba sodorta magát, jelentős állami támogatással, amelyből kijönni, kijózanodni nagyon nehéz, nagyon hosszú, bár meglehet, hogy nagyon is gyors és könnyű folyamat. Utóbbi esetén azonban számolni kell egy jelentős sokk hatással, pánikszerű reakcióval, fájdalmas ébredéssel.
A társadalom mélyen polarizált, melyet a parlament összetétele is tükröz. A választási rendszer visszsságain és annak eredményén most nem időznék, annyit azonban megjegyeznék, hogy az ellenzék jelenlegi állapotát és az ország apolitikus állapotát figyelembe véve, más választási szisztéma mellett sem született volna jelentősen más eredmény.
Tegnap én is elmentem erre a bulira, gondoltam viszek valami szakmaiságot a napba. Nem okozott meglepetést amit láttam és hallottam. Hatvan év feletti emberek gyűltek szorosan az aktuális előadó körül, előtt, hátrébb kevés járókelő, akik inkább csak szórakozásból voltak ott, és lévén, hogy egy sétálóutca közepén volt a rendezvény, járókelők kíváncsi tekintete is arra-arra felé tévedt.
A közeli vendéglátóhelyek vendégei biztos értékelték az ingyen műsort, vagy pont hogy nem értékelték a performanszt, azonban azt látni kell, hogy még ha Gyurcsány nem is tartozik a népszerű politikusok közé, az állóvizet mindig felkavarja, politikai disputát kreál, ami ugyan rendre alább hagy, de mégis elindít valamit. El elindítja, viszont egy ponton megragad a kommunikáció. Megragad, mert nincs aki tovább vigye. Az ellenzék nem áll be a DK mögé, miért is tenné? Nem is kell neki. A DK egy külön párt, saját programmal, ideológiával, értékekkel. Képvisel valamit, azért kiáll és szimpatizánsainak eleget téve teszi a dolgát. Az ellenzéki tömbhöz tartozó más pártok is hasonló jellemzőkkel bírnak. Ez így normális. Egységes fellépés pont ezért nem működne. Többen vannak és rendkívül heterogének. Egy-két pontban ugyan hasonló nézeteket vallanak, de alapvetően más értékeket képviselnek, más programmal rendelkeznek. Ezért egy közös, hosszabb távon működő munka sem lenne sikeres és gördülékeny. Instabilitást eredményezne, kormányzóképtelenséghez vezetne, amely egy állam számára sem vetít elő pozitív folyamatokat.
Tehát a magukat ellenzéknek valló formációk dolga roppant nehéz, de nem megoldhatatlan feladat. Csupán annyi kell, hogy meghaladva a Fidesz- KDNP kormány ‘politikáját’, és előállni a valósággal. Egy olyan alternatívával, mely magában foglalja a bevándorlás okozta valós képtől elkezdve a nyugdíjkorhatár szükséges emeléséig, vagyis egy átfogó tablóval, valós adatokkal, kijózanító leírásokkal. Majd kidolgozni a megfelelő stratégiát arra vonatkozóan, hogy a reakciókra milyen viszontreakciókkal reflektálnak. Vesztenivalójuk úgy sincs, Ilyen formán felesleges azon lamentálni, hogy egy-egy lépésükre a kormány-kommunikáció mivel lép elő.
Szóval, ott voltam a bulin. Hátul, egy oszlop mögött elbújva figyelve arra, hogy még véletlenül se vegyen észre senki. Én is féltem, komolyan. Pedig nem szabadna félnem, nem akarok félni. Nem akarok úgy élni, hogy kétszer is meg kelljen gondolnom azt, hogy hova mehetek el és hova nem, mit mondhatok, hol mondhatom és hol nem, mert lehet, hogy olyat és úgy és ott és ....vége.
Nincs ez így jól....
