Szerény véleményem továbbra is az, hogy a Fidesz egy középszerű párt. Messze van a profizmustól, a kormányzásra való alkalmatosságtól, attól, hogy hatékonyan, eredményesen és professzionálisan vezessen egy országot.

A Fidesz- nek és benne Orbán Viktornak a politikai értelemben vett létezése sérelmekre, a bosszúra valamint az állandó ellenségre épül. Utóbbi létezésének valóságossága illetve valóságtalansága irreleváns, hiszen a cél, vagyis a hatalom megszerzése, megtartása a politika logikáját követi.

Sokan, sok helyen, többféle megközelítésből fejtegették, találgatták azt, hogy vajon mi mozgatja, mi motiválja a jelenlegi kormány működését, gyakorlatát, mi alapján alakítja ki a stratégiáját, kommunikációját, prioritásait. Mi az az ideológia, technika, amivel ilyen jelentős hatást tud gyakorolni a szavazóbázisára, amivel az egész pártot egy erősen zárt és fegyelmezett többé tudta összesűríteni pár év alatt. Azért írok pár évet és nem harmincat (1988-ban alakult), mert jelentős változást a Fidesz történetében a 2002-es választások elvesztése után, radikálisabb/gyorsabb fordulatok pedig 2014/15 után, csíráit azonban 2010-es kétharmados győzelem már láthatóvá tette.

“Az elmúlt nyolc év” intézkedéseit, a kormány felépítését, személyi állományát, színvonalát, megjelenését, kommunikációját, “politikáját” áttekintve látható, hogy meredek romlásban van az ország vezetése. A közpolitikai intézkedések, a szociál-, egészségügy-, oktatás stb. politikájuk nem hogy elégtelen, de nem is létezik, így azt elemezni, értékelni, bírálni vagy helyeselni nem is lehet. Társadalompolitika helyett családpolitika van, ami viszont erősen korlátozott, differenciált, adott esetben diszkriminatív, és nem nyújt átfogó megoldást a társadalom egészét érintő problémákra, a szélesebb rétegekben felmerülő igényekre, kérdésekre.

Mondhatjuk indoklásként azt, hogy mindennek oka az a konzervatív- keresztény értékrend, amelyet a kormány magáénak vall, és amelyért következetesen kiáll/harcol/megvéd. Azonban ha mélyebben akarjuk vizsgálni e filozófiát, láthatjuk, hogy azért nem egészen azt képviseli, mint amit a e két fogalom definíciószerűen tartalmaz. A fogalmak meghatározása, konkretizálása nem jellemző a politikusokra, az ellenzéki oldalon sem, Ennek oka lehet az, hogy maguk sincsenek tisztában a jelentésekkel, de lehet az is, hogy úgy gondolják, a publikum nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy az elmondottakat adaptálja, befogadja, elfogadja, megértse. Mind a két eset rossz, viszont tömegekre kivetítve helyénvaló. A megértés, illetve a magyarázat elhagyása csupán egy szűk réteg esetében indokolt, akik határozott véleménnyel, autonóm gondolatisággal és stabil identitással és egzisztenciával rendelkeznek. Egy fenntartható, modern demokrácia alapját képezi az ilyen és ehhez hasonló réteg, vagyis az amely stabil egzisztenciával rendelkezik és a társadalmi mobilizációja biztosított. Utóbbi azt jelenti, hogy nem csak a pártokra számíthat az egyén, közösség, hanem adott esetben maga a is képes reagálni pl. Mozgalmi vagy civil szervezeti formában.

A definiálás hiánya azért (is) okoz problémát, mert így a szavakkal való dobálózás, azok (újra) értelmezése komoly ellentétek kiélezésére teremt alapot. Az ismeretek hiánya táptalajt ad a megtévesztésre, megvezetésre, és a napjainkban valós és súlyos problémát okozó álhírek terjedésének is. Hiszen ha nem tudja az illető, hogy valójában mit jelent az amit olvas, és hitet ad annak az értelmezésnek, amit az általa preferált személy alkot, az adott hír átalakulhat fegyverré, ami be nem látható sebeket okozhat.

A politikai karaktergyilkosság nem új találmány, az nem a modern kor terméke. Ezt is okozhat egy ilyen értelmezési probléma, ami helyreigazítása a legtöbb esetben elmarad vagy hiányosan kerül teljesítésre.

Visszakanyarodva a középszerűség problematikájához. A kiinduló állításom az volt, hogy a Fidesz, véleményem szerint egy középszerű párt. Ez mindennek az alfája és omegája. Ebből kifolyólag nem tud/nem akar valós problémákkal foglalkozni, a jövőbe tekinteni, a jelent élhetőbbé tenni, mert egyszerűen nincs meg hozzá a kellő tudása, ismerete, affinitása, nyitottsága, szellemisége és embersége.

Nem érti a jelen történéseit, a jövőtől fél, mert nem ismeri, nem tudja befolyásolni és nem tudja azt előre meghatározni. A múltat éli meg újra és újra, azt játssza végig más-más narratívák alapján. Azt ismeri, arról van véleménye, elképzelése, és tapasztalása. Mivel beragadt egy korszakba, egy narratívába, ezért fél minden olyantól, ami ezt a szilárdságot megbontja. Van egy ismerete, egy korlátozott ismerete, amit nem tud/akar bővíteni, frissíteni, aktualizálni. Minden ellensége, ami ennek ellenkezőjét vallja. A tudomány, a média, a kultúra, a kutatások, a technológia, minden, ami a XXI. század terméke, az ő ellenségük.

Mert nem ismerik, nem tudják, nem értik.

Erre a szintre akarják redukálni, ezen a szinten akarják megtartani, illetve e szint alá akarják levinni a társadalom intellektusát annak érdekében, hogy hatalmuk tartós és biztosított legyen. Hiszen, ha az állam tartalma üres, és az ürességre igényt teremt és tartósít, akkor nincs az a nyugati szándék, ami meg tudná tölteni tartalommal. Erre valós igazolás a rendszerváltás. Azt ajándékba kaptuk. Nem harcoltunk érte, a külső környezet változásának következményeinek hatására történt minden. Vagy is a demokráciát nem direkt hozták létre. Azt valójában nem értették, ma sem értik. Nem véletlen nincs hathatós ellenállás a demokrácia leépítése ellen, hiszen fogalma sincs az embereknek arról, hogy mi történik. Nem értik a hatalmi ágak elválasztásának elvét, a jogállamiságot, a függetlenséget, a liberális értékrendet stb., mert soha nem magyarázták meg nekik e fogalmak valós jelentését, ezek valós tartalmat, történetét.

Mert nem ismerik, nem tudják, nem értik.

Itt lenne a helye a politikus pedagógiai szerepének, vagyis a társadalomnevelő funkciójának. A kormány betölti ezt a funkciót, csak negatív előjellel, az ellenzék viszont önmagát sem tudja meghatározni, elhelyezni, célját, misszióját sem tudja meghatározni, kommunikálni, így tőlük egyenlőre nem várható érdemi javító lépés.

Erre a társadalom válasza egyértelmű: kivonja magát a politikából, nem csupán a pártpolitikából, hanem a politikából, mint a közügyeinek intézéséből. Bezárkózik, elszeparálja magát épp úgy, ahogy azt a kormány teszi a nemzetközi viszonyok tekintetében. Tehát a politikai elit, a mainstream, ilyen értelemben véve maximálisan teljesíti a feladatát.

Azonban azt is látni kell, hogy a blokkosodás nem korlátozódik immáron a társadalom különböző csoportjaira, közösségeire, hanem a kormányra, a Fideszre is érvényes, köztük és az állampolgárok között (is) nő a távolság (éppúgy, ahogy a valóság és a narratíva között). Míg előbbi emelkedik, ám létszámában, intellektusában fogy, addig utóbbi, mind nagyobb számban (tartósan) csúszik lefelé, amivel párhuzamosan csökken a társadalmi mobilizációs foka is.

Vagyis a demokrácia egyik alapvető feltétele nem teljesül…