A jövő évi választásnak vitathatatlanul nagy tétje lesz, van. Tulajdonképpen minden választás, döntés nagy horderejű független attól, hogy azt egyénileg vagy kollektíven tesszük meg. 2018-as választásnak is annyi jelentése, lehetséges okozata van, ahány ember, beállítódás, szemlélet, érdek és érték. Mindenki mást vél felfedezni, mint mögöttes tartalom: EU vagy Moszkva; Nyugat vagy Kelet; Demokrácia vagy Diktatúra (autokrácia) ect.

Rendszert a történelem során gyakran váltottunk, pontosabban az uralkodó irányvonalnak megfelelően zajlottak Magyarországon a váltások. Ezek közül talán az 1989-90-es rendszerváltás volt az, ami így közel 30 éves távlatból is, rendkívül vitatott és sok tekintetben feltáratlan esemény volt. Ezt a váltást/változtatást békés, tárgyalásos úton vitték végig, a nemzetközi viszonyok befolyása alatt, által, okán. Ugyan is, ahhoz, hogy Magyarországon egyáltalán felvetődjön a gondolata a hatalmi viszonyok reformjának, később leváltásának és egy demokratikus mechanizmusnak, amely végén egy nyugati típusú, piacgazdaságra épülő és szabad, nyitott ország legyünk, nem kis mértékben járult hozzá a Szovjetunió válsága, Németország egyesítése, a hidegháború vége, Gorbacsov – Bush találkozója, illetve keleti blokk hanyatlása.

A rendszerváltás történetét a legtöbben ismerik. Sokan meg/átélték. Következményeik többek a bőrükön érzik a mai napik. A rendszerváltás 6 hónapos tárgyalások eredményeként született meg, ahol az uralkodó hatalom és az ellenzék igyekezett úgy lavírozni, hogy mindenkinek jó legyen. Demokratikus intézmények felállítása, demokratikus- liberális jogok átültetése az alkotmányba, piacgazdaságra átállni, magántulajdont preferálni, megalkotni egy olyan országot, amely legalább szavakban, írott szövegben, alkotmányos- és jogi keretekben értelmezve egy nyugati típusú demokratikus berendezkedésű Köztársaság, ahol érvényesül a hatalmi ágak elválasztása, alapvető emberi jogok, és amely azt a jövőt vetíti előre, amely végül, nem valósult meg.

Mi volt ez? A jólét, a jó élet, biztonság, gondatlanság, stabil egzisztencia, nyugati színvonal ect. Azonban mi történt? Életszínvonal csökkenés, áremelkedések, munkanélküliség emelkedése, bércsökkenés, gyárbezárások, privatizáció, hatalomátmentés, politikai harcok, játékok, ügyeskedések ect. A gazdaság átalakítása és önmagában a teljes rendszerváltás elmaradt. Ahhoz, hogy valóban a kívánt eredményt érje el az ország, nem elég az, hogy beleírjuk az alkotmányba (Ma alaptörvény), hogy demokratikus értékek szerint…

A teljes váltás elmaradt. Azóta sem történt meg, pedig minden kormánynak adott volt a lehetőség. Nem éltek vele, hiszen azzal azt kockáztatják, hogy szavazókat, választást vesztenek. Egy politikusnak, pártnak meg a legfőbb célja, hatalmon maradni, vagy azt megszerezni.

Nyugathoz tartozás, nyugati élet kis túlzással ezeréves vágya az országnak. Azonban úgy fest, ez soha nem fog megvalósulni. Az EU hiába önti a milliós nagyságrendű eurókat, hiába a demokrácia, hozzá kapcsolva a liberális értékrendek átvétele, az ország csak nem akar nyugatra hasonlítani.

A Kádári- nosztalgia ma is aktuális téma a kutatók számára, hiszen az emberek érzik azt, hogy nem hogy jobb, inkább rossz lett az életük a 90-es rendszerváltás után. Ami így ebben a formában nem igaz, hiszen számos területen van javulás, illetve új területek is megjelentek amiben, amely szerint életünket alakíthatjuk. Az elvárások nagyok, a vágyak földtől elrugaszkodottak, illetve az erőforrások nem megfelelő felmérése okán van az a csalódottság, amelyet egy torz és valótlan politikai helyzetkép is igazolni hivatott.

Nem a társadalom hibája ez, illetve nem teljesen. A rendszerváltás – véleményem szerint – kudarcos volta az elmaradt - gazdasági- társadalmi- politikai- szociális- szerkezeti átalakítások és a politikai érdekek előtérbe helyezése okán, valamint a demokrácia, kapitalizmus ismeretének teljes hiánya, tapasztalatlanság, tájékozatlanság és ideákba helyezett elképzelések okán lett olyan, amilyen. Ugyanakkor a társadalom szocializációja is hozzájárult a sikertelenséghez, amin továbbra sem érződik változás. Mindkét oldalnak meg van a felelőssége, most azon nem érdemes vitatkozni, melyik félnek nagyobb. Az viszont vitathatatlan, hogy erre a végső kiábrándultságra és Kádári- nosztalgia feléledésére érzett rá Orbán, amit jó érzékkel használ fel politikai/hatalmi céljainak eléréséhez, továbbá nem elmulasztva a nemzetközi viszonyokat felmérni, abból perdikciót felvázolni, és megalkotni egy olyan stratégiát, amely első ránézésre kusza és zavaros, azonban jobban belemélyedve roppant egyszerű és logikus. A kérdés csupán az, hogy mennyire lesz sikeres.

Róna Péter[1] szerint ha jövőre a magyar választók ismét Orbán Viktort teszik meg miniszterelnökké, azzal hosszú időre kiírjuk magunkat Európából.”Mikor ezt a mondatot elolvastam, eszembe jutott több dolog is. Többek között az, amit Orbán az elmúlt héten, Zalaegerszegen mondott, történetesen azt, hogy az uniós források nélkül is képes az ország a növekedésre (erős csúsztatás). Vagy a keleti nyitás politikája, Putyin, Erdogan, Lukasenka szimpátiájának keresése, Kínához való hozzáállás, EU-politika, ellenség-kampány, illiberális állam preferálása (ilyen nincs!), unortodox politika, nyugat hanyatlásának víziója, lázadás/ forradalmi hevület, nemzetállami építése ect. Itt kanyarodnék vissza Rónához, aki azt állítja, hogy ha 2018-ban Orbán ismét megnyeri a választásokat, akkor Európától és a nyugati típusú élet vágyától, elbúcsúzhatunk.

Nos, a kérdés, amely bennem felmerült az az, hogy mi valóban Európához akarunk tartozni?

Rendszerváltás csúfos kudarc, csalódás, kiábrándultság, akár dühöt is kiválthatott a társadalomból. Kádár – nosztalgia és a szocializmusban minden jobb volt érzése erősödik.

Orbán is azt mondta egy felszólalásában, az Országgyűlésben, hogy neki nem a rendszerrel volt problémája, hanem azokkal, akik csinálták.

Szerény véleményem az, hogy Orbán tudatosan építi le a demokráciát, és tudatosan épít a szocializmus biztonságára szép emlékekkel visszagondoló állampolgárok attitűdjeire. A „kis ember” érzésére, arra, hogy nyugat többször „elfordult „az országtól és számos olyan jelenségre, amely nem a valóságból táplálkozik, továbbá, mivel ő képtelen az innovációra, a XXI. század követelményeinek megfelelni, viszont a hatalomhoz ragaszkodik, továbbá nyilván fűti valamifajta sértődöttség is, amit az élete során a rendszertől kapott sérelmekből épít fel.

2018 után mi lesz? Nem csak kelet felé fordulás, hanem kelethez tartozás. Vissza a szocializmusba.

Azonban azt látni kell, hogy olyan, mint a szocializmus volt, soha nem lesz, és sehol sincs. A globalizált világban a nemzetállamoknak nincs jövője. Hiszen minden mindennel, mindenkivel kapcsolatban áll, kapcsolatot tart, kapcsolatra törekszik. A jelen korban a nemzetállam nem életképes. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy jelentőségünk az EU tagságból fakad. Sajnos csak abból. Tagság nélkül pedig keletnek nem fogunk kelleni, hiszen igaz, hogy kapu vagyunk az EU-ba, egy kapu, ami be lesz, van zárva.

Vékony jégen táncolunk! Felelősség és a tét is óriási. Nem árt megfontoltan, körültekintően és a jövőre is gondolva, meghozni a döntést, amely arról (is) szól, hogy végre akarunk-e rendszert váltani?!

[1] https://mno.hu/kulfold/rona-peter-magyarorszag-zsakutcaban-vergodik-2399933