Hatalmas fal nő ki a földből, amely eltakarja a nap épp csak pislákoló sugarait. Szinte nem is látom, ahogy fokozatosan kúszik fel a horizont alól és csillogtatja meg az apró harmatcseppeket az avaron.

Tegnap még nem volt ott az árnyékot vető rondaság, de ma már ott volt. A semmiből. Hirtelen. Váratlanul. Ott tornyosult.

Csúnya. Szürke és gyilkos.

Nem érem fel. Nem tudom átmászni, sem lyukat fúrni rajta. Csak egy magas fáról láthatom azt, amit tegnap még testközelből tapasztalhattam.

Felmászom a fára, megragadok egy vastagabb ágon, a levelek dússágának takarásában. Átnézek a túlra, szemlélem, ami ott történik. Mi is történik ott? Mi is történt ott tegnap, mikor még nem volt ott ez az akadály? A különbség érezhető. Szinte tapintható. Ha nem én láttam volna azt és ezt, el sem hinném.

Tegnap még zöldellő rét, virágszőnyeg, erdősség, madarak, pockok, hangyák, aprócska egerek, szöcskék és mindenféle csúszó-mászó és én. Ma meg, letarolt föld, üres tér, síri csönd, bénultság, porfelhő, kátyúk és senki.

Innen, a lomb óvásában elképedve nézem, hogy az egykor oly’ boldog és népes rét mivé vált. Senki és semmi, még a közelébe sem megy. A halál szaga járja át ez a kopár teret, amelyet a természet maga is kitagadott. Nem azért mert csúnya lett, hanem azért mert rákényszerítették. Hogy ki? Az ember. Az ember barbár módon, semmivel sem törődve, a rövid távú céljait és érdekeit szem előtt tartva csupaszította le és tette élhetetlenné az egykor gazdag rétet, tette szegénnyé és árvává, butává és kihasználhatóvá, naivvá és olcsóvá. Olyanná, ami csak az és akkor vesz igénybe, akinek már minden mindegy és más cél nem vezérli csak az, hogy öljön. Vért ontson, megsemmisítsen.

Elárult, megvezetett, kijátszott, eladott, értéktelen fekete lyuk maradt hátra.

Pedig annyi minden lehetett volna…De nem volt, aki kiálljon érte, megvédje, megóvja, felfejlessze, étékesebbé varázsolta volna.

Mert igazából mindenkit csak egy valami érdekelt: rövidtávon, hamar-gyorsan elpusztítani azt, ami az életet adta, hogy átadja a helyet annak, ami a halált hozza.

A rövidtávú érdekek, az, hogy az emberek ostobák és mindent elhisznek, felülírja a racionalitást.

Mindent áthat a gyűlölet, az a szemlélet, hogy az élet maga a kockázat, a veszély, amitől csak a végső megsemmisítés óv meg. Lázítás. A béke, a nyugalom még szimbólumaiban történő megsemmisítése, elbizonytalanítás, félelemkeltés, rettegés attól, amit nem ismerünk.

Csírájában kell elfojtani az életet, hogy a legnagyobb veszély, a halál, ne leselkedjen rád!

Hogy mi zajlik most:

 "Hatalomvágyból elkövetett lélekmérgezés"