Tegnapi nap azzal az eseménnyel került be a történelemkönyvek immár korrigált lapjaira, hogy beiktatták az első olyan jegybankelnököt, aki eddig csak hírből volt kapcsolatban egy nemzeti bank elnökének feladataival.

Az unortodox közgazdász vagy nevezzük ezo-közgazdásznak, ahogy tetszik, első munkanapja alkalmával, már csak a puszta létével is 300 Ft felé tudta repítette a forint-euró árfolyamot és elemzői vélemények szerint ez tartós is marad.

Végig néztem a „műsort” és meg kell valljam, nem volt egy felemelő látvány. Egy hasonló ceremóniától az ember azt várná, hogy lát valami nemesit, valami „királyit”, erre mit kapott a zenber: egy cirkuszt, melyen a fő attrakciónak számító szereplő alig bírta ki röhögés nélkül. Nem a mosolyt fojtotta el, vagy az örömkönnyeket, amik itt elvben nem is lennének kívánatosak, hanem azt az önelégült, felsőbbrendű vigyort, mely általában akkor ül ki az ember arcára, mikor azt érzi, hogy „látjátok köcsögök, itt vagyok, haha”.

Engem, konkrétan felháborított ez a viselkedés. A testbeszéde nyílván valóvá tette, hogy teljesen alkalmatlan betölteni ezt a funkciót, már maga a személye is megkérdőjelezhető és akkor még a témában való jártasságát, illetve tudását még nem is forszíroztam. Nem tudom ezt tovább szépíteni. Ki kell, hogy mondjam, egyszerűen nem tudja, hogyan kell különböző szituációkba viselkedni. Bár a főnöke azzal, hogy bárhol is jelenik meg, legyen az protokolláris, vagy nem protokolláris esemény, nem tudja ki venni a kezét a zsebéből. Ami nem pusztán neveletlenség és illetlenség, de azt is tükrözi egyben, hogy valamilyen szinten felsőbb rendűnek, fontosabb személynek érzi és mutatja magát, mint amilyenek a partnerek. Szóval a kusza-szemű miniszter, immáron jegybank elnök előtt a minta (még véletlenül sem követendő) más, helyénvalóbb megjelenést nem mutat.

Majd Áder Jánossal való kézfogását követően sietőre fogta, szinte rohant, majd eszébe jutott, hogy „hoppá, még alá kell írni mást is! Jaj, de kis szétszórt vagyok…!” Gondolhatta.

Nap-estig elemezhetném azt, ahogy bánt a végtagjával és riszálta ide- oda a kis testét, de nem teszem, mert már gyomorforgató élmény érzésénél tartok. Elég volt egyszer megnézni, hogy mindenki lássa, a Simor féle komoly, határozott, rideg jegybanki megjelenésnek vége, és kezdetét veszi a parti hangulat, hiszen Tündérországban és annak sikertörténetén (ami eddigi kommunikáció szerint van, de a legújabb szerint csak lehet!) felbuzdulva, nem kell ide a play-pofa, móka és kacagás van, nincs komolyság, vigyor és hahóta. Az van. Devizatartalék nincs illetve nem lesz, hiszen valamiből állni kell a képviselők építkezéseit és a rossz döntések következményeit, hogy még véletlenül se kerüljön a sajtóban nyilvánosságra. Építsük tovább a korrupciót, zsákmányoljuk ki a népet, húzzuk le róluk az uccsó bőrt! Ja, azt Bajnaiék teszik, bocsánat!

Visszatérve a mágusra. Utolsó rész: elhagyja a Sándor-palotát. Na, az is megérne egy misét. Kitoppan, kihúzza magát, mint egy kis király, hangosan „jó napot!” köszön, még a díszőrség tagjainak is, ami ugyan figyelemre méltó kedvességet sugároz, de abszolút felesleges. Beugrik a Volkswagenbe, se jobbra-se, balra nem néz (bár egyik szeme mindig félre kacsint), a sajtosokról tudomást sem vesz és elszáguld. De azt a pökhendiséget és lenéző stílust, amit ott produkált…. Kész hányinger! Pfujj!!!!!

Egy bankártól azért nem ilyen megjelenést vagy viselkedést várna az ember,  hát na! Tudja má' minek hol van a helye!

Egy etika-kurzuson részt vehetne, ha már annyira erőltetik! Csak a javára válna! Ajánlom figyelmébe!