N ANIM MASC

utolsó hét

2012. május 21. 17:40 - Edie20

Anyunak ez egyszer nem lett igaza. Nem jött szembe velem a nagy Ő, sem a kicsi, és nem jött se tegnap sem tegnapelőtt. Sőt, holnap sem fog, holnap után sem, és azután sem!

Azt mondta, hogy ha kilépek az ajtón, jön majd. Én kiléptem. Végig cikáztam a városon, lassan és szokásomtól eltérően még nézelődtem is. De semmi. Leszámítva a rengeteg embert, pár kutyát, sok port és koszt.

Mondta, hogy az öcsémhez nem tud igazodni és már előre fél, hogy mi lesz, amikor barátnője is lesz. És ekkor terelődött rám a téma. Arra, hogy még mindig senkim sincs, pedig már 23 vagyok. Indokként megint azzal jött, hogy azért nincs senkim, mert elmarok magam mellől mindenkit. Erre én a szokásos választ adtam: nincs is kit elmarni, mert még esetleges jelentkező sincs. Senki. És ezután jöttek a biztató szavak, nem vagyok lemaradva semmiről bla-bla-bla...

Minden barátnőm, volt osztálytársaim már évek óta párkapcsolatban vannak. Pár lépés választja el őket csak az oltártól. Én meg… semmit nem tudok felmutatni. Semmit és senkit!

Tegnap elmondtam neki, hogy nagyon magányos vagyok, és hogy nem gondoltam volna, hogy ennyire nehezen fogom bírni a távollétet. Nehéz, nagyon nehéz. Egyre nehezebb.

Ezen a héten végzek. Bízom benne, hogy minden vizsgám sikerül és mehetek haza. De minek? Miért menjek haza? Nem is akarok haza menni. Csak fárasztó utazás az egész. Semmi nem lesz jobb vagy rosszabb. Egy helyben tiporgok évek óta.

Na jó, néha egy mosolyt is igazán elejthetnék, lehetnék kicsit barátságosabb is. Nem mindig merev és rideg. Na meg a „fiús” stílusomon is lehet, változtatnom kellene. De szeretem a farmert, a laza pólót és a kockás ingekeim. A sportcipőm, a tornacipőm. Meg amúgy is, nem változok meg senki kedvéért. Ha így nem kellek, akkor sehogy. A jelek szerint utóbbi érvényes… mindenkinek…

Mi bennem a hiba? Mit rontok el folyton? Azt mondják, jó fej vagyok, kedves, aranyos (bár ettől a falra tudok mászni!), okos, szórakoztató. Akkor meg mi a fene van a pasikkal? Én vagyok kritikus, ők nem lehetnek azok.

Túl kemény vagyok? Túl komoly?

Francba az egésszel!!!!!!!!!!!!!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egoetorbis.blog.hu/api/trackback/id/tr214530079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása