N ANIM MASC

endorama

2012. január 13. 12:15 - Edie20

Szeretek utazni! Erre módom is akad nem kevésszer. A haza utam 8-9 óra busszal. Háromszor meghalok és vagy hússzor megunom az életem. Általában zenét hallgatok vagy alszok, hiszen mást nem igazán lehet csinálni. Az út felét át szoktam aludni. Nyugodtan elszenderedem, mert az a veszély, hogy „úr Isten, elaludtam a leszállást”, nem fenyeget, merthogy a végállomáson szállok le.
A tegnapi utam során azonban nem tudtam aludni, bárhogy is erőlködtem.  Ilyenkor az a nem jó, hogy olyan gondolatok, elméletek támadnak meg, amikre egy filozófus vagy egy tudós ember is furcsán nézne, mondván, „ez bolond!”. Magamban szoktam megvitatni az adott témát, kérdést, nem jellemző rám a hangos gondolkodás. Mivel amúgy sincs kivel megosztanom a gondolataim (és hát valljuk be, elég furcsán is néznének rám az emberek), így szépen csendben lerendezem magammal. Érdekes párbeszédek zajlanak le, kár, hogy nem tudom őket rögzíteni.
Szóval ebben nyolc órában rengeteg minden jutott eszembe és még annál is több emberre gondoltam. El kezdtem azon filózni, hogy vajon kivel miért találkoztam az eddigi életem során. Mondtam, elég elvont és nem épp hétköznapi dolgokon szoktam merengeni. Az a legrosszabb, hogy annyira magamba zuhanok, annyira kizárom a külvilágot, hogy ha hozzám szól valaki – mint tegnap – egy értelmes mondat, netán hang sem jön ki a torkomon, és csak bámulok értelmesen és erőlködöm, hogy szolaljak már meg. Kizökkenni irtó nehéz, de visszazuhanni annál könnyebb.
Tehát, kivel miért találkoztam. Elsőként Serafis jutott az eszembe (miért is ne!  ) Vele miért? Erre a választ hamar megtaláltam. Azért, hogy segítsen, hogy megmentsen a saját magam alkotta börtönömből. De arra, hogy miért lett ilyen szoros és mély a barátságunk, arra nem találtam megoldást. Nem is nagyon firtattam, mert tudom, hogy Ő a lelki társam, akit nagyon szeretek, akit a sors azért rendelt mellém, hogy ne legyek egyedül és ő is tudja, hogy bármennyire is magányos, van valahol egy kis országban egy lány, akire bármikor számíthat, és akinek fontos!
Másodjára a biciklis srác jutott eszembe. Őt vajon miért hozta ismét utamba az élet? Erre a tegnap délelőtti beszélgetésünk adott megoldást. Azért, hogy segítsek rajta, támogassam, mikor mindenki elhagyta. Nem egy szentlelkű ember, de hát ki az? Mindenki megérdemel egy esélyt, hogy változzon, legyen az drogos vagy gyilkos, vagy bánom is én micsoda, ha meg van benne a hajlandóság és az akarat a változásra.
Egy valakire nem találtam okot. Vele miért? Nem volt semmi értelme, sem okozata, sem semmi, amire azt mondhatnám, hogy „igen, ezért!”. Azt leszámítva, hogy számtalanszor megaláztam magam előtte, semmi emléke nem maradt…
Aztán, hogy kissé magamhoz térjek, elkezdtem agyalni azon, hogy mikor hol leszünk, mire érek be zegre, elérem- e  a csatlakozásom, továbbá, hogy mi értelme van az Intersparral szemben építeni egy kis spart? Már nem tudom melyik városban volt ez, annyi helyen járok ilyenkor, azt sem tudom, épp melyik megyét szeljük át, vagy melyik Isten háta mögötti településen időzünk.
Számoltam, kombináltam, útitervet vázoltam a fejemben, és sehogy nem akart kijönni a menetrendszerinti idő. Csak ha Kaposvárra nem megyünk be. Elvitatkoztam magammal, hogy oda márpedig be kell menni, mert még is csak Kaposvár stb. Végül nem mentünk be. Ezen annyira meglepődtem, hogy vagy fél órát magyaráztam magamnak, hogy „nem mentünk be, kihagyta a sofőr Kaposvárt!” ,erre a felelet: „kit érdekel Kaposvár, eléred a buszod éjfélre otthon vagy azt pont!” Ezzel le is zártam.
Hideg volt éjszaka, de a Hold gyönyörű fénye, és az alatta való haza rohanás (mert az volt, annyira fáztam) némi kárpótlást nyújtott. Nem igazán tudtam aludni, mostanában megint nem tudok, csak forgolódom, az eget bámulom, és a plafonnal szemezek. A gondolatok meg csak jönnek, jönnek és jönnek….

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egoetorbis.blog.hu/api/trackback/id/tr503542457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása