Október 13-án önkormányzati választások voltak. Az eredmények ismertek, amik nem feltétlen a várakozásoknak megfelelően alakultak. Ez a hét arról szól, hogy ki-ki megmagyarázza az okát a vereségnek, illetve a győzelemnek, megtalálja a felelőst, felelősöket, továbbá, hogy a „vétkes” mentse a menthetőt.

Azaz, még a múltba révedve, keresik, kutatják az ok-okozati összefüggéseket.

Nyilván a két oldal eltérően reagál, azonban abban egyeznek, hogy nagy meglepetésként érte őket az eredmény. Az ellenzék, mert nem számított erre, csak reménykedett, a kormánypártok, mert nem erre készültek, nekik nem volt alternatív elképzelésük, így kijelenthetjük, hogy némi összeomlás tapasztható ezen az oldalon. Ezt bizonyítja a napokban megjelenő nyilatkozatok, ötletelgetések, mindenki próbálja magáról eltolni a felelősséget. Utóbbi vállalására ritkán találunk példát.

Az ellenzéki összefogás a választási eredmények tükrében kapott egy óriási lendületet, erőt, melyet reménnyé konvertálva továbbadhat a szavazóinak, a bizonytalanoknak és érvekként (talán) a Fidesz szavazók számára is elfogadható, értékelhető lesz. 2,5 millió emberről beszélünk, akik élnek egy alternatív valóságban, egy olyan térben, aminek a narratívájának a realitását ők sem érzik, csak elhiszik.

Az ellenzéki pártoknak hosszú távon most az a feladata, hogy nem megállni a nagyobb városoknál, hanem ténylegesen lemenni a kisebb településekig is és segítő kezet nyújtani a számukra. Ez egy elcsépelt gondolat, hiszen évek óta javasolja számukra mindenki és ezt ők is tudják, azonban a gyakorlat elmaradt. Most, hogy adott a megerősítés, az igény az ellenzéki politikára, el kell menni, mindenhová, nem kényeskedni és emberként bánni, emberségesen beszélni, segítő kezet nyújtani számukra. Ők mind reményvesztett, passzív, korlátolt lehetőségek birtokában élők, akiket lehet megvetni, de azt azért tudni kell, hogy ők is itt élnek, itt dolgoznak, számukra is biztosítani kell mindazt, ami ma a XXI. században sokaknak evidens.

Nekik is látni, tapasztalni kell a NER-en túli világot, azt, ami a migráns-propaganda mögött van, azt ami lehetne belőlük, a környezetükből, a gyerekeikből, a jövőjükből. Mert nekik is van, még ha az jelenleg a korrupció áldozatává vált (ellopták). Tudniuk kell, hogy csak a tanulással juthatnak előbbre, hogy tudnak tenni a jobbért, hogy egy zsák krumpli nem hoz szebb holnapot.

Nem teheti meg az ellenzék, hogy megáll! Most kell még keményebben, még határozottabban és célratörőbben fellépnie, építkeznie.

Ez egy másik generáció. Más eszközökkel tud operálni, más kaliberű, amit az elöregedő Fidesz nem ért, nem érhet, így le sem győzhet.

A Fidesz tekintetében a szakadás több oldalról is megfigyelhető. Nem csak a valóságtól, ami részben annak köszönhető, hogy a maga teremtette buborékban létezik – saját szakértőgárda pl.-, hanem a elválasztóitól is, továbbá a párton belül is tapintható egy határvonal, amit nem lehet átlépni (lásd: Simonka).

Azt már lehet látni, hogy intellektuálisan, szellemileg ez a párt kiürült. A szakpolitikák alkotása érdemben soha nem működött, csak a felszín kapargatása, a tehetősebb rétegek támogatása történt. Ami érthető abból a szempontból, hogy a célcsoport az erős középréteg. A szegényebbeknek jut a krumpli.

Az elmúlt 1-2 évben a párton belül, kiváltképp a miniszterelnök magatartását vizsgálva, az tapasztalható, hogy kialakult egy szűkebb kör, legfelül, akik teljesen elszeparálják magukat a „néptől”, a hierarchia csúcsa, akik nem foglalkoznak (már) belpolitikával, kizárólag a nemzetközi kapcsolatok, a külpolitika van az asztalukon. Nem alkotnak véleményt belföldi ügyek kapcsán, nem folynak bele kampányokba, nem vesznek részt semmi olyan rendezvényen, eseményen, ahol közvetlenül érintkezhetnének belpolitikával. Ők kinőtték ezt. Alattuk van egy ilyen olyan réteg, akik intézik a „piszkos munkát” - belföldi politikában képviselik a nagyokat-, alattuk pedig a helyi kiskirályok, képviselők, egyebek, akik kispályán játsszák a nagyok sportját, de feljebb soha nem kerülhetnek, ami érthetően okoz némi frusztrációt, amit a helyi ügyekben vezetnek le.

Kialakult egy szép kör, amit most az önkormányzati választások kicsit megkavart.

Okkal lehet félelem a kormányoldalon, ez nem kétséges, de pont ez a félelem lehet az, ami vagy megerősíti vagy szétfeszíti azt az erős és szilárd pártfegyelmet, amit sikerült létrehozni 30 év alatt.

Ebben a kérdésben is az ellenzéknek lehet nagy szerepe, ha ki tudja használni ezt az ideiglenes meggyengülést, és túl tud lépni egy lejárt, meghaladott koncepción, létrehozva egy olyat, ami nem hátra, hanem előre mutat. És itt van az, amivel győzni tud. A szakpolitika alkotás. Nem a jelen intézkedéseinek lereagálása, annak módosítása, hanem teljesen új, vállalva annak kritikáját.

A kormánypárt úgy legyőzhető, ha rajtuk túllépve, önállóan….egy árnyékkormány ötletét talán érdemes lenne megfontolni, kiváltképpen így két évvel a parlamenti választások előtt.

(Az előválasztásnak sem volt hagyománya, még is eredményes végkifejlete lett.)