Egy év múlva választások lesznek Magyarországon. A pártok már a kampányra készülve mocorognak, bár a nagy harc még csak ezután fog kezdődni.

Jelenleg a közvélemény kutatások szerint – ha lehet hinni a felmérések eredményeinek – a Fidesz nagy többséggel felülmúlja az ellenzéket. Ami- ismerve a baloldal jelenlegi állapotát- nem meglepő. A Jobbikot illetően pedig az állapítható meg, hogy a párton belüli törésvonalak lassan szakadáshoz fognak vezetni, a kérdés csupán az, ki lesz a Jobbik Csurka Istvánja.

A néppártosodás hívei lényegesen alulképviseltettek a radikális szárnyhoz képest, és a szavazóbázis sem képvisel egységes álláspontot a tekintetben, hogy mérsékelt irányt vegyen a párt, vagy maradjon a radikális útón, és folytassa azt a politikát, amellyel egykor megnyerte a szimpátiájukat. Kérdés esetükben továbbá az is, hogy valóban a Jobbik képviselte ideológia, program váltotta e ki a támogatásukat, vagy az, hogy a baloldal identitászavarral küzd, illetve képtelen olyan alternatívát kínálni, amely a Fidesszel szemben versenybe tudna szállni.

Természetesen a Jobbik szavazóbázisát nem csak a pártpreferenciával nem rendelkező, baloldalban, Fideszben csalódottak alkotják, hanem vannak igenis elkötelezett híveik is, akik ott voltak a párt alakulásakor, és akkor is, amikor Vona új irányt hirdetett meg és a „felnőtté válásról” beszélt. Ugyanakkor az is elmondható, hogy a lágyabb politikának nem sokan örülnek, hiszen ők abban hisznek, hogy az ország állapotát, a Fidesz kvázi eltakarítását csak és kizárólag, határozott és radikális, a demokratikus eszközöket esetenként félre rakva, ha úgy tetszik, unortodox megoldásokat való operálást látják.

A Jobbik sorsa a választásokig fog eldőlni. Túlél, kettészakad vagy marginalizálódik.

A baloldalt tekintve az látható, hogy már nem csak a szavazók pártolnak el tőle, hanem maguk a politikusok is. Egyre többen lépnek ki, vonulnak háttérbe, új formáció szükségességéről beszélnek, illetve arról, hogy a jelenleg folytatott gyakorlattal és szemlélettel, azzal, hogy az érdekek mentén alakítják a 2018-as stratégiájukat, nem lehet kormányváltást véghezvinni.

A vita több terület körül zajlik, amikben konszenzus nem látszik kialakulni. Viszont valóban a konszenzusra kell törekedni? Nem lenne eredményesebb, ha viták mentén politizálnának. Mondanom sem kell, érdemi vitára gondolok, és nem üres frázisokkal dobálózó, személyeskedésig fajuló köpködésre.

Azonban sok jót nem lehet kiolvasni a magatartásukból, hiszen alapvető kérdésekben sem tudnak megállapodni. Az nem baj, ha kitartanak az elveik mellett, sőt, a következetesség pozitív jelenség, azonban ha összefogva szeretnének kormányra kerülni, akkor kérdés, hogy ilyen súlyos nézeteltérések birtokában mennyire lesznek képesek az országot vissza vagy a megfelelő mederbe kormányozni.

Úgy, hogy elemi kérdésekben sem képesek megegyezni, így hiteles, elfogadható alternatívát sem tudnak nyújtani a választópolgároknak, amivel csak azt érik el, hogy a Fidesz továbbra is magabiztosan tör előre, és készülhet, vagy épp elkényelmesedve halad az árral a választások időpontja felé. Ez érthetően felveti annak a gyanúját, hogy direkt formálják így az eseményeket, a jelenlegi kormányhatalmon maradását biztosítva, a túlélésre játszva. Ez leginkább az MSzP-re igaz. A kisebb formációk bejutása a parlamentbe is erős kétségeket kelthet, hiszen ismeretségük gyenge, programjuk, célkitűzéseik túl professzionálisak, kommunikációjuk túl „bonyolult”, kifinomult, ami nehezen dekódolható az egyszerű szólamokhoz, tőmondatokhoz, és a racionális érvrendszert mellőző kommunikációhoz szokott emberek számára.  

Vita zajlik a körül is, hogy ki legyen a miniszterelnök jelöltjük, ki legyen az a személy, arc, akire fel tudják építeni a szervezetet, programot, aki megszemélyesíti mindazt, amit képviselnek, amit szeretnének elérni, illetve aki majd megnyeri a bizonytalanokat, megtartja a szimpatizánsokat, és aki majd kommunikálja a célkitűzéseket, az, aki képes irányítani, vezetni, alakítani, és új politikát megvalósítani.

Nagy kérdés, amiben úgyszintén nem tudnak dűlőre jutni, hogy a kiválasztott személy párton kívüli, magánszférából érkező, vagy hivatásos politikus legyen?

A kívülről érkező jelölt jobb? Jó-e, ha nem gyakorlott politikus lesz aktív szereplője a politikának? Előnyösebb, ha a versenyszférából, vállalatok vezető pozícióiból verbuválnak össze egy kormányt?

A politikából miért kellene kivonni a politikusokat?

Egy ország vezetése nem azonos egy vállalatéval! (lásd: Trump – adminisztráció)

Az emberek biztonságot, nyugalmat, stabilitást szeretnének, így az a célkitűzés, hogy egy szakértői kormány alakuljon, majd egy előre meghatározott idő elteltével lemond, és új választásokat tartanának, nem nyerő stratégia. Ugyan is, semmi garancia nincs arra, hogy az eltelt idő után ne a Fidesz nyerné meg a választásokat és ne folytatná azt a politikát, amit jelenleg művel, továbbá a részvételi arányok ismeretében, illetve a társadalmi lélekállapot tükrében sem valószínű, hogy a választópolgárok rövid időn belül aktívan gyakorolnák választójogukat.

Mi kell ahhoz, hogy 2018-ban eséllyel induljon az ellenzék? Az, hogy a személyes érdekeket és ambíciókat félretéve, az ország érdekét szem előtt tartva alkossanak egy olyan halmazt, amelyben helye van a vitának, az értékeknek, az intellektusnak és annak az elkötelezettségnek, amely azt hivatott elérni, hogy a társadalomban tapasztalható szakadásokat mérsékeljék. Megszüntetni nem lehet, erre ne is törekedjenek, azonban az álláspontokat, nézeteket közelíteni lehet és kell is egymáshoz.

Az ellentétekre építeni nem lehet. Az ország csak úgy lesz élhető, ha az emberek és a politikusok is belátják, hogy együtt, egymásért dolgozva juthatunk előre és nem egymás gáncsolásával. Az önzés és az irigység nem jó tanácsadó.

A társadalomnak és a politikusoknak egyaránt van felelősségük a kialakult helyzetért! Azonban önsajnálatra nincs idő! Fel kell nőni végre, felelősséget kell vállalni és élni úgy, ahogy az egy demokráciában szokás.

Viszont előbb demokráciát kell csinálni, és demokratákat nevelni!