Azt hiszem, mindenki erre a napra várt. A napra, mellyel – feltehetően- véget ér ez a morálisan mélyen elítélendő kampány, ami előhozta az emberekből a legrosszabbat: azt, hogy gyakorlatilag önmagán kívül mindenkit gyűlöl, mindenkire úgy tekint, mint potenciális terrorista, és mindenkit elítél, aki egy kicsit is más álláspontot képvisel, mint ő, vagy az általa preferált politikai „erő”.

Hogy jutottunk idáig?

A magát keresztény kultúr-nemzetnek aposztrofáló, minden nemzet felett álló, Szent Grált magában hordozó magyar kis ember az elmúlt másfél évben radikálisan átszellemült. A folyamat természetesen nem egyik napról a másikra ment végbe, hanem kis túlzással azt lehet mondani, 2006-tól datálódik. Gyurcsány politikatörténetileg mérföldkőnek számító beszéde (ti. Öszödi beszéd) volt az utolsó csepp abban a pohárban, amely a rendszerváltást követően lassacskán megtelt elégedetlenséggel és kiábrándultsággal.

A 2006 az MTI székházánál történt események agresszív volta hatalmas törés volt a társadalomnak. Maga a „forradalom” kiváltója/okozója kérdések tárgyát képezi: lehet valóban spontán megmozdulás volt az egész, az emberek elértek a tűrő határuk végéhez és tettre késszen, változást akartak. Lehetséges azonban az a konteó is, miszerint az akkori ellenzék tudatos munkájának eredménye volt mindez. Biztosat nem lehet tudni. Csak azt, hogy Gyurcsány- megszorítás-több sérült- és valós, alátámasztott adatok nem állnak rendelkezésére a politikai közösségnek.

Ezt követően nem sokkal megérkezett Bajnai Gordon, akiben többen új lehetőséget láttak. Felcsillant a remény arra, hogy személyében olyan vezető került az ország élére, akit ugyan a választópolgárok nem legitimáltak, de nem tartozik egy párthoz sem, nem volt része a régi nomenklatúrának, nem politikus, hanem magánember és sikeres üzletember, akit még nemzetközileg is elismernek, mint partnert. Azonban a lendületes kezdés hamar alábbhagyott. A politikai elit befolyásától nem tudta magát kivonni. Azonosult velük, ami a bukását okozta. Ugyan önként távozott, hiszen csak pár évre fogadta el a megbízatást (következő választásokig, 2010) , de erősen kétséges, hogy egy parlamenti szavazás alkalmával megválasztották volna miniszterelnöknek. Hiszen a magyar néplélek nem képes elfogadni, „lenyelni” a megszorításokat, rendkívül rugalmatlan, és a status quo fenntartásában érdekelt. Ugyan változást sürget, de amint történik valami újszerű, szokatlan, merőben más, mint az addig megszokott, egyből farkast kiált.

A Bokros-csomag óta tudjuk, hogy a magyar nem a szigorú, következetes gazdaságpolitikára teremtetett, nem az állandó fejlődés és tendenciafejlődés sportját űzi, továbbá nem versenyképes. A szükséges reformok véghezvitelét nem képes lenyelni, mert nem tudja megemészteni.

Az új generáció, amely már teljesen más értéket és szemléletmódot képvisel, olyannyira passzív, hogy nem törődve a hazai „trenddel”, és nagyon helyesen, megy a saját üzleti érzéke után. Így a közöttük levő kommunikáció teljesen hiányzik. Vagyis az állam és a XXI.század között nincs kapcsolat.

Azaz, míg az egyik megreked, addig a másik fényévekkel előbbre jár, ami azt eredményezi, hogy az állam nem tud, nem képes (nem akar) lépést tartani, azonosulni a modernitással. Ennek oka többféle lehet: egyfelől az, hogy a mainstream öreg, másfelől ez egy védekező mechanizmus is, ezzel óvva meg a „magyar kultúrát” az „imperialista” hatalmakkal szemben, akik abban érdekeltek, hogy kis hazánkat „gyarmatosítsák” (micsoda abszurditás!). Indokként olyan történelmi példákkal igyekeznek alátámasztani a gyakorlatukat, amikbe ha az ember belegondol, csak nevetni tud.

Nos, október első vasárnapja úgy fog beleívódni minden keresztény magyar állampolgár emlékezetébe – ha nem fog, majd gondoskodnak róla -, hogy a keresztény (mit értenek ez alatt? Mert, hogy az Isteni tanítás nem a gyűlöletről és a kirekesztésről szól, abban biztos vagyok), magyar nép megvédte Európát, a kultúránkat (mit?), a nőket (családon belüli erőszak esetén miért nem ilyen aktív?), a munkákat (képzetlen, nyelvet nem ismerő, azonnal tovább induló személytől nem nehéz), stb.

A kampány az elmúlt hetekben rendkívűl felgyorsult. Napjában több olyan nyilatkozat, interjú is napvilágot lát, amelyek éles ellentmondásban vannak egymástól, illetve olyanok, amelyek más-más álláspontot tükröznek még akkor is, ha azt egy adott személy állítja (lásd: Orbán – 100 %-os részvétel, majd elég a nemek többsége).

A kormány számára a tét nagyságát jelzi Kósa minapi megszólalása, ti. a kormány lemond, ha a számára nem megfelelő eredmény születik. Figyelemre méltó mozzanat, hogy nem Orbán mondana le, hanem csak a kormány. Az meg olyan lenne, mint halottnak a csók.

A baloldali kommunikáció továbbra sem tisztul ki. Próbál következetes lenni, az elvei, értékei mellett kiállni, de látva azt, hogy ezekkel nem lehet szavazatokat szerezni, az ismeretlenségből kitörni, beáll a kormány politikai vonalába, és idomul hozzá. Ezzel azonban csak azt a felfogást erősíti, hogy „ezek sem mások, mint a többi!”.

Arról már sokat beszéltek, hogy mi a tétje, miről szavazunk, hogyan kell érvényesen/érvénytelenül leadni a cédulát, visszaságokról is esett szó, stb. Arról már kevesebb, hogy mi lesz hétfőn. Kérdés szintjén persze felmerült mind az ellenzék oldaláról, mind pedig a kormány tagjainak szegezve. Mindenki csak találgatni tud, vagy elfutni a kérdés elől, hiszen egyértelmű, ráutaló válasz nem született.

A kormányfő is titkolózik, azt az érzést keltve, hogy tudja, csak nem árulja el, mert nem akar befolyással lenni a választásokra. Ami teljesen érthető, pláne, ha nincs is semmi ötlete. Amit én erősen kétlek. Hallani olyan forgatókönyvet is, hogy alkotmánymosósítás, előrehozott választások stb.

Minden elképzelhető. Ez is, az is.

Az emberekben mára már olyan súlyos személyiség torzulás ment végbe, amelyet nehezen, vagy egyáltalán nem lehet visszafordítani!

A kampány rávezetett egy ösvényre, amely nem vezet máshova, csak a végső pusztuláshoz. A bezárkózás soha nem tett jót egy nemzetnek sem, ebből kellene történelmi levezetést készíteni.

Ahelyett, hogy hátrafelé mennénk, végre fel kellene venni a ritmust, és a hőn áhított rendszerváltást megvalósítani. A menekülteket nem kizárni, nem visszaküldeni a halálba, hanem kísérletet tenni az asszimilációra. Ilyenkor elő lehet venni a cigány kártyát, hogy őket sem sikerült. Teszem fel a kérdést: Akarta őket egyáltalán bárki is integrálni, asszimilálni?

Az az állítás, hogy a segítséget oda kell vinni, az elfogadhatatlan! Segíteni, hol? A két bombatámadás között? Kórházat építeni? Hol? Vállalkozni? Hol?

Tudják, miről beszélnek egyáltalán? Szíri gyakorlatilag nincs. Az észak-afrikai térség élhetetlen. Harcok mindenütt. Erőszak, vér, szenvedés, halál.

Az Eu alapvetően azért jött létre, hogy a békét garantálja, szupranacionális szinten (nemzetek feletti), vagyis az az állítás, hogy a nemzetek fenntartására hivatott, nem állja meg a helyét. Az unióalapító atyái a kezdetektől fogva azon dolgoztak, hogy egy nemzetek feletti európát hozzanak létre, ahol mindenki megtalálja a számítását. A globalizációban nincs helye, nem működik a nemzetekben való gondolkodás, az önös érdekek megvalósítására való törekvés.

Ezt kell belátni, és mivel „egy család” vagyunk, ezért a család minden tagjáért, az glóbusz érdekében kell dolgozni és félre tenni az önérdeket. Ez nem azt jelenti, hogy megtagadjuk magunkat, hanem azt, hogy a nemzet van annyira érett, fejlett és kulturálisan van olyan magas fokon, hogy képes belátni azt, hogy az érvényesülése, sikeressége, versenyképessége záloga az, ha összehangolja létét a világ létével.

Ami pedig a konfliktus megoldását illeti, az roppant összetett feladat, soktényezős egyenlet, amit nem lehet megoldani holmi lózungokkal, humanitárius eszmékkel, gazdasági és politikai érdekek előtérbe helyezésével. Ez esetben is önkritikára van szükség minden oldalról, és az önös érdekek beépítésére a glóbuszba.

Persze ez az én naivitásom. Tudom, hogy az emberi természet képtelen azonosulni mások helyzetével, segíteni rajtuk tiszta szívből és dolgozni azon, hogy másnak is jó legyen.

„Ha az én tehenem megdöglik, dögöljön meg a tiéd is!” elv érvényesül napjainkba is. Pedig ha én adnék neked egy tehenet az elpusztult helyett, akkor nem lopnál meg és talán még barátok is lennénk!

Igazából, ahogy már többször írtam, az alapvető probléma és hiba a fejekben van. Ott kell rendet rakni, és végre leszakadni az állam „gondos kezéről!” (ami ha valóban az lenne, nem lenne elégedetlen a hard work people)

****

Frissítés: az MTI szerint, a miniszterelnök egy kérdésre válaszolva azt mondta, lemond, ha az igenek lesznek többségben. 

 "Mindig jobb az érvényes, mint az érvénytelen (népszavazás), de a közjogi következmények beállnak mindenképpen, hiszen azt vállaltuk, hogy a kérdésben foglalt jogi szabályozást, miszerint csak a magyar parlament dönthet arról, hogy kikkel akarnak a magyarok együtt élni, ezt a jogrendszer részévé fogjuk tenni. Ezt akkor is megtesszük, ha érvényes, és akkor is, ha nem. Egy feltétele van ennek, hogy több legyen a nem, mint az igen".