Immár 26 éve élünk a nyugati gondolkodás homlokterében. Az országot politikailag, gazdaságilag a liberális – jóléti- demokratikus berendezkedés, a kapitalista (verseny orientált) gyakorlat határozza meg.

Azonban a korábbi, szocialista vívmányokat ma is magán hordozza a társadalom, a politika, a protekcionista gazdaságpolitika és mindaz, ami tegnap, ma és holnap is tapasztalható volt/van/lesz.

A rendszerváltás, a békés átmenet olyannyira sikerült simán lefutott pályának, hogy valódi szemléletváltás nem történt. Ezért sem lehet sikeresnek bélyegezni ezt a történelmi fordulatot, amely a kilencvenes években, mint egy tornádó söpört végig kelet- közép Európában.

Mi sem támasztja alá ezt a tényt jobban az, amit látunk és élünk.

Mit vesz észre az ember, ha csak úgy szét néz a környezetében? Milyen párbeszédet tud lefolytatni a „dolgozó kisemberrel”? Egy családi beszélgetés, hogyan zajlik? A munkahelyen, az utcán vagy a boltba, milyen interakció éri? Milyen konzekvenciát tud levonni – ha egyáltalán gondolkodik ilyeneken – a nap végén az őt ért „sokkok” után? Egyáltalában, elmereng azon, hogy aznap, azon a héten, vagy úgy, összességében hol- hogyan-kikkel él?

Nyilván eszébe jut, hogy vannak dolgok, amiket máshogy-másként csinálna, történések, amiknek nem akként kellett volna megtörténniük, amiken változtatna stb. Viszont meg is ragad ezen a szinten. A gondolatok szintjén. Ez a szint az, amire szinte mindenki eljut, azonban a következő, a valódi változást hozó mozzanat – ti. maga a cselekvés- elmarad.

Van egy probléma? Majd az állam megoldja. Tipikus. Mindent az államtól vár a nép, az isten adta nem, aki ahelyett, hogy kezébe venné a sorsát, szüntelen panaszkodik, mutogat a szomszédra, siránkozik, hogy milyen jó volt régen, milyen rossz most, hogy mennyire nem fog változni semmi.

Elveszik a hétköznapok monotonitásában, olvasni, kommunikálni ereje, ideje sincs. A tv-t, rádiót csak azért kapcsolja be, hogy szóljon valami, de ami ott elhangzik, nem jut el a tudatáig. Olykor elkap egy fél mondatot, elkezd rajta kicsit gondolkodni és egy unalmas pillanatában gyárt egy történetet, amit majd a boltba úgy ad tovább, hogy a tv/rádió mondta. Így születnek a fals hírek, amik majd gerjesztik a mélyebb ellenszenvet és pesszimizmust, azt, hogy még véletlenül se tegyenek semmit a köz érdekében, hiszen úgy is „ellopják!”.

Passzivitás. Fásultság. Belenyugvás. Elfordulás. Undor. Inkompetencia. Irigység. Önzés.

Lehajtott fejjel áramlik a tömeg az egyik megállóból a másikba, fel sem néz, csak unott, üres, élettelen arccal szeli a levegőt, nem figyelve a környezetére, tör utat magának, hogy majd a megállóban tíz percet toporogjon a 30 fok melegben. Közben a kezébe nyomnak egy újságot, észre sem veszi, ki fia kölyke adja neki, de ingyen van, hát belenéz. Csupa jó hír, igazán nem lehet ok a panaszra, minden szép, mindenki boldog, ez leadott 20 kilót, az újabb milliós házat vett, újabb sikeres harc az idegen hatalmak ellen, jobbról előzik a balt, baloldalról öngól, nyert a jobb csapat. Gyarapszik a vagyon, újabb milliós támogatás az égből, zsákokban hullik kis országunkra a pénz, amit vezetőnk szorgalmasan szét is oszt a barátainak, de előtte nem felejti el jól megrugdosni az adakozót.

Tíz perccel később megjön a busz, ami pillanatok alatt megtelik hozzá hasonló munkásemberrel. Levegő ezzel aranyosan elfogy, a hőmérséklet emelkedik, a szabad hely zsugorodik. Megálló, felszálló, leszálló, idő van, kések, kirúgnak.

Hónap vége. Asztalon sárga csekkek halomba, pénztárca üresen kong, csak pár nyugta foglalja a helyet benne.

Tv bekapcs. Három óra. Híradó. „Nő a foglalkoztatás, nő a GDP (’mi a frász az?’), Nő a nemzeti vagyon. Nő az export (’mi?), Jól teljesít a gazdaság”.

- Te Józsi, meg van még az állásod?

- Nincs. Kirúgtak a múlt héten.

- És az a gyár a szomszéd városba?

- Te, hallod, az bezárt, állítólag az oroszok vették meg.

- Nem, én úgy tudom a kínaiak.

- Tén’leg? Te, én nem tudom, beszélnek itt mindent.

- Asszony?

- Elköltözött. Elege lett az itteni nyomorból. Te, nincs valami kajád?

- Hallod, már két napja nem ettem. A számlákat sem tudom kifizetni.

- Ja, azt én sem….

 ***

Október 2. Népszavazás. Bojkott vagy nem bojkott? Mellette vagy ellene? Miről is szól? Mi is a kérdés? Menekültek? Nem!

Magyarország mindig is soknemzetiségű állam volt. Jött ide keletről, nyugatról, délről, északról, önként és kényszerrel. Problémák persze adódtak, de megoldották őket. Asszimilálódtak vagy tovább álltak. De az együttélés alapvetően működött.

Az emberekbe bele van kódolva a félelem, az irigység és a bizalmatlanság. Erre lehet építeni egy hathatós kampányt, ami másról sem szól igazából, mint a hatalom megtartásáról, megszilárdításáról, bázis felmérésről és erőfitogtatásról.

Félnek attól, hogy elveszítik az állásunkat, megrendül az egzisztenciális helyzetük, becsapják, ellopják a tulajdonukat, megkárosítják őket.

Ezek a menekültek előtt is létező problémák voltak. Ha valakinek útjában van valaki vagy valami, az így is úgy is tesz azért, hogy a helyzet változzon. Nem kell ide bevándorló, aki nem akar itt maradni, ő csak végre élni szeretne.

Mi a közös a magyar ember és a menekült között? Az, hogy mind a kettő csoport fél és bizalmatlan, jobb életet szeretne magának és a családjának, dolgozni, tanulni, megvalósítani az álmait, a terveit, házat, kertet, autót, stb…

Az, hogy az életünk milyen irányt vesz, csak rajtunk múlik. Sokan vannak olyanok, akik mindent megtesznek azért, hogy jobb legyen, de ha a társadalom egésze olyan irányt vesz, hogy az nem vezet sehova, vagy a nyomorba, akkor az egyéni érvényesülésre tett kísérlet – minden erőfeszítés ellenére – zátonyra fut.

Demokrácia, liberalizmus, szabadság- egyenlőség-testvériség. Szép szavak, ígéretes tartalommal, hatalmas morális értékekkel. Azonban ha azok, akikért létrehozták ezeket az eszméket, elveket, irányokat, nem tesznek az érvényesülésükért, hanem inkább arra várnak, hogy mások, adott esetben az állam majd megoldja, mert az a dolga, rossz úton haladnak.

Az államnak nem dolga, hogy jó-jétet teremtsen. Az államnak csak a feltételeket kell megteremtenie. Az egyén gondoskodjon magáról, a közösség építse, és ne rombolja önmagát, a társadalom dolgozzon egymásért, egymásnak, és hozzon olyan döntést, ami arról tanúskodik, hogy felnőtt, értelmes, felelősségteljes, tisztában van önmagával, a döntéseinek a következményével, nem szorul arra, hogy megmondják neki, mit gondoljon, tegyen vagy mondjon. Az a dolga a társadalomnak, hogy gondolkodjon, tegyen, építsen, ítélkezzen a felette álló, általa megválasztott tisztségviselők felett, és ha úgy ítéli meg, váltsa le, szavazzon másként, de szavazzon. Alapvető joga a döntéshozatalba beleszólni, joga van arra, hogy megszabja azt, hogy milyen irányba menjen tovább az ország és általa az élete.

A legnagyobb ellenségünk nem a menekültek vagy a terroristák és nem is Soros György vagy a brüsszeli bürokraták. Nem Obama, nem is Putyin, de még csak Orbán sem. Sőt, még Gyurcsány sem.

A legnagyobb ellenséged TE magad vagy!