Nemrég megosztottam egy cikket facebook-on, amely címe „Saját frusztrációnkat vezetjük le a menekültgyűlölettel? „.

http://vs.hu/kozelet/osszes/sajat-frusztracionkat-vezetjuk-le-a-menekultgyulolettel-0921#!s0 

Érkezett pár hozzászólás, amely arra irányult, hogy az újdonsült jövevények magatartása mennyire elfogadhatatlan, sőt felháborító. Negatív példával szolgálnak a társadalmunkban élők számára, a gyerekeinknek olyan magatartás mintát mutatnak, amely eltér az általunk elfogadott, az életünkbe beépült normáktól.

Eltérő kultúrájú, vallású és más szokásrendszerrel rendelkezők viselkedése „elfogadhatatlan”, ebből következően az integrálásuk is „lehetetlen”.

Minap az egyik honatya úgy érvelt a menekültek befogadása ellen, hogy a már évszázadok óta velünk élő cigányság integrálása sem sikerült, akkor hogyan is feltételezhetnénk, hogy majd a keleti migránsoké sikerül, azok elfogadását eredményesen tudnánk elérni a „magyar emberek” körében.

Társadalmunk alapvetően idegenellenes. Olyan nációval sem hajlandó együtt élni, ami tulajdonképpen nem is létezik (lásd: pirézek). Erre építi a kormánypárt a retorikáját és a politikai magatartását, intézkedését. Továbbá arra, hogy az „nép, az Isten adta nép” tájékozatlan, alul iskolázott és nem éppen mondható intelligensnek. Ezzel nem akarok senkit megbántani, de ez tény. Nem olvasnak újságot, nem néznek utána alapvető, a mindennapokat érintő eseményeknek, elfogadják azt, amit a számukra hitelesnek gondolt személy (ek), az általuk preferált politikai csoport, politikus vagy média közvetít. Mit sem törődve avval, hogy lehet, az mégsem úgy van, ahogy azt kommunikálja.

Az előítéletekre épülő kampány, a nacionalista érzelmek felkorbácsolása eredményesnek bizonyult. A kormánypárt népszerűsége nő, az ellenzéké csökken vagy stagnál. Amit azt tudjuk az ellenzék, mint olyan, kvázi nem létezik. Inkompetens és hatékonyatlan. Képtelen potenciális versenytársként fellépni a kormánnyal szemben, nem tudja „lecsapni a labdát”, hitelét vesztett, alternatíva hiányos, és nem is látszik úgy, hogy ez a jövőben változna. Így kétséges a 2018-as választások azon céljának elérése, hogy itt márpedig kormányváltás lesz. Hiába lenne rá szükség mind a külföldi, mind pedig a belföldi viszonyok normalizálására, a kellő és ígéretes ellenzéki programok és az emberek növekvő elutasítottsága a politika iránt, azt vetíti előre, hogy nemhogy ellenzéki győzelem nem lesz, de - feltételezem, alacsony részvétel mellett – még a kétharmados többséget is (ismét) megszerzi az aktuális kormány.

Az embereket mindennap, minden percben különböző impulzusok, ingerek érik. A magánéleti gondok kivetítése a munkára, általános jelenség. A társadalom frusztrált, bizonytalan, fél a jövőjétől, sőt, már a következő nap eseményeitől is. Nem tudja, hogy lesz-e még munkája, elég lesz a fizetése a bevásárlásra, számlák kifizetésére, egyéb kiadásokra, nem biztos abban, hogy a munkáját úgy el tudja látni, hogy az az állása megmaradását, megszilárdulását eredményezze, vagyis, az egész létében megingott.

Ennek a felgyülemlett feszültségnek a levezetésére kiváló „eszköz” a „nemzet ellenségévé” avanzsált menekültáradat. A kormány rendkívül ügyesen építette fel ezt a gyakorlatot. Az állandó ellenségkép, a permanens forradalom a világ ellen azt a képzetet kelti/keltheti a „kis ember” számára, hogy „mi” fontosak vagyunk a világban, jelentős veszélyforrást jelentünk a „nyugati tőkés hatalmaknak”, akik érezve a befolyásos pozíciójuk elvesztését, agresszívan támadják hazánkat a médián keresztül, szomszédjaink a kampánytémává tették a „magyarok elleni támadást”, evvel szavazatokat, majd választásokat kívánnak nyerni.

Az EU, multinacionális cégek elleni uszítás már-már természetesnek mondható. Hiába látják az emberek azt, hogy külföldi pénzből és beruházásból épül az ország, hogy a munkahelyek zömét más országokból ide települt vállalatok adják, és hogy a gazdaság az exportra van kihegyezve. Ebből következik az, hogy közvetlenül más országok gazdaságára vagyunk utalva, hiszen a belföldi növekedés nem elégséges arra, hogy a kivitel szerepét csökkentsük, hiába lenne ennek több pozitív hatása is, nem csak a megítélésünkre a nemzetközi piacon, hanem a hazai üzleti szféra területében is.

A kerítés, amely az ország köré épül, felfogható egyfajta szimbólumnak is, amely azt jelképezi, hogy Magyarország nemzetközi elszigetelődése nő. Nincs olyan demokratikus ország, amely ellenszenvét ne vívtuk volna ki az utóbbi fél évben. A gazdaság sem épp a tervek szerint halad előre és az egyre gyarapodó konfliktusok házon belül és kívül is arra sarkalja a jobboldali politikusokat, hogy valamit lépjenek ennek a jelenségnek az elfedésére.

Önmaguk is frusztráltak, amit úgy kezelnek, hogy azt a képet igyekeznek bevéstetni az emberek agyába, hogy Magyarország kulcsfontosságú, befolyásos tényező az unióban, akinek a szava mérvadó és iránymutató, akit elismernek és megbecsülnek. Ezt volt hivatott mutatni az is, hogy Orbán hat pontos javaslatcsomagját egy kivételével elfogadták. Holott az az öt pont az eddig uniós szinten elhangzottak összegyűjtése volt, a hatodik volt az, ami önálló gondolat, azt nem fogadtak el. Beszédes….

Tehát mint a társadalom egésze, mind pedig a politikai elit – más-más okból kifolyólag – kellően ingerült. Utóbbi kapkod, meggondolatlan, inkompetens, ingerült és az érzelmeire hallgat az ész helyett és a diplomáciai eszközöket teljesen mellőzi. A kocsmastílust itthon lehet, ellehet adni, szavazatokat szerezni és hívőket megtartani, de külföldön nem.

Előbbi pedig a már az említett okokból ingerült és még inkább elutasító, nem akar magának a szükségesnél több gondot, feladatot.

Mindenki másként kezeli a helyzetet. Van, aki civilizáltan, magában, és van, aki kivetíti a környezetére és mindenkiben a rosszat látja és ekként is bánik velük.

Nem vitatom, a bevándorlók között van, aki valóban kiérdemli az ellenszenvet, de nézzünk magunk köré. Hány magyar ember van, aki vállalhatatlanul viselkedik, rongál, olyan magatartást mutat, ami nem követendő?! Attól, hogy valaki más kultúrából jön, nem jelenti feltétlen azt, hogy ne tudna integrálódni. Nem kis utat tettek meg. Nem egy hagyta ott, vagy vesztette el a családját, az eddig felépített életét. A béke és a biztonság iránti vágy adott nekik erőt, az, hogy végre teljes életet éljenek, dolgozzanak, megfelelő, biztos, és ígéretes jövőt, életet garantáljanak a családjuknak. Ekkor jövünk „mi”, akik úgy bánunk velük, mint az állatokkal sem. Képzeld magad a helyükbe: ilyen háttérrel és bánásmóddal, te nem lennél ingerült? Ha haza érsz 8 vagy 12, netán 16 órás munka után és a gyermeked a nyakadba ugrik, játszani akar, te hogy reagálod le? Vagy hazaesel és azt látod, hogy tele a mosogató, a szennyes kosár, kupi a lakásba, teljes káosz otthon, és a befizetetlen számlákról nem is beszéltünk.

Ezzel szemben ők nem 16 órát utaztak, hanem hónapokat, kellő élelem és ital nélkül, az időjárási változásoknak kitéve, az állandó félelem kíséretében, létbizonytalanságban. Családjukat és az életüket féltve, de mindvégig bízva abba, hogy céljukat elérve megnyugodhatnak, és végre élhetnek!

Ha bajunk van, az életünkkel ne másokon vezessük le, hanem változtassuk meg!

Ami nem igaz és nem is lehet igaz, csak az lehetséges!