Voltál már úgy, hogy azt érezted, minden külső hatás nélkül, hogy azonnal megfulladsz? Úgy, hogy bármit gondolsz, mondasz, vagy teszel, az téves, kudarcra van ítélve? Volt már olyan képzeted, ami azt sugallta, ha nem mész el, meghalsz?

Kerültél már olyan szituációba, ahol hiába képviseled a helyes megoldást, nem jutsz térhez? Nem tudod kinyitni az ajtót, pedig a kulcs, amely a zárba való, nálad van?

Vázoltál mer fel úgy egy víziót, hogy többek is egyetértettek a racionalitásával, még sem került megvalósításra?

Bármibe is kezdtél, az rövid életű volt? Néma? Bukással teletűzdelve?

Napok óta él bennem ez szűnni nem akaró fojtogató érzés, ami napról napra erősebben szorít. Hol a gyomromban, hol a torkomban, de már az agyamat is elérte.

Sokszor képtelen vagyok koncentrálni az aktuális feladatomra. Állandóan az lengi körbe a testem és a lelkem, hogy menni, menni innen, el, messze, és soha többé nem visszajönni. El oda, ahol végre önálló lehetek. Ahol egyedül élhetek. Magam.

Tanulni, dolgozni, és végre élni!

Erősödik bennem a vágy a való életre. Eldobni ezt a vegetációs állapotot.

Végre önmagam szeretnék lenni, amiben a jelen helyzet, az „itthon”, a „mama-hotel” a legnagyobb gát. Gát, mely áttörhetetlen, amely kiöli magából az életet, a kreativitást, a törekvést a jobbra, szebbre, arra, hogy a folyó a természet által meghatározott módon csordogáljon és töltse meg élettel a környezetét, adjon otthont azoknak, akik benne szeretnének élni.

Fuldoklom. A halál hűvös szele kopogtatja az ablakom hézagos, öreg üvegét, árnya sötétíti be a szobám, hangja visszhangzik minden sarokban, térben és időben.

Alvó testem felett őrködik, figyel, készül lesuhintani a kaszájával, lesben áll és várja a megfelelő pillanatot, mikor is magával ragadhat, magával vihet egy olyan helyre, ahonnan még senki nem jött vissza ugyanúgy, mint ahogyan elment.

Én meg rá várok. Türelmetlenül. Reménytelenül.

Napok telnek, hónapok múlnak, az eső szüntelen esik, a nap bujkál.

Rejtőzik, lappang, ahogy a halál teszi, hogy majd egy nem várt pillanatban előjöjjön, és tüzes sugaraival perzselje végig a rá kiéhezett nedves talajt.