Fáradt vagyok, nagyon fáradt. Aludnom kell. Nem! Gondolkodnom kell. Mégsem. Inkább aludnom. Áh, francba, iszom egy kávét. Nem, inkább teát.

Aludnom kell. Kimerültem. Nem, nem alhatsz! Neked dolgoznod kell. Nem pihenhetsz. Kellj fel és menj dolgozni. Rendezd el az állatokat, adj inni nekik, rakj rendet, főzz kávét anyádéknak. Nem lazsálhatsz, neked azt nem szabad. Nem vagy fáradt, mert nem lehetsz fáradt!

Éhes vagyok. Nem ettem vagy egy hete. Nem baj! Aki nem dolgozik ne is egyék! Ismered ezt a régi szólás-közmondást vagy mit! Kellj fel és irány dolgozni!!!!

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok rohamozzák meg Emily agyát. Parancsszóra kidobja az ágy hajnali hatkor, mikor még mindenki alszik.

Otthon van. Úgy döntött ott hagyja a londoni lakását és haza költözik. Jobban mondva, haza menekül. Újfent menekül. Mindig menekült. Mikor valami nem várt sokkhatás érte, pániktól hevülten fogta a kabátját és a táskáját és haza rohant. Ez a cselekvés az álmaiban is rendszerint megjelenik, kísérti akár egy lidérc. Hol a szülőfalúja utcáiban próbál futni, hol pedig egy szakadék fenekére zuhan fénysebességgel, oda, ahol az otthon, a szülei várják. Várják? Na, ez az, amiben soha nem biztos. Pontosabban nagyon is az. Nagyon jól tudja, hogy nem várják. Csak egy nyűg, egy kolonc, aki mindig útban van, aki csak feléli a tartalékokat, semmit nem ad haza. Honnan is, miből is adna, mikor nincs keresete, nincs munkája, csak lóg a levegőben, céltalanul bolyong, és az e-mail-jeit nézi szüntelen, hátha jön egy visszajelzés valamelyik helyről, ahova pályázott egy állásra.

De hiába. Nem jön pozitív válasz, csak elutasítás.

Fáradt vagyok, nagyon fáradt. Úgy érzem, leszakadnak a végtagjaim. Aludnom kell. Aludnom. Sokat aludnom. Korog a gyomrom. Fogd be! Ne korogj, úgy sem kapsz ételt, sem innivalót. Majd holnap. Ma már nem. Ha kapsz, kövér testben kell majd élned, ami ismét csak csökkenti az esélyeid, hogy munkát kapj. Előnytelen külsejű fiatal lány, szívem, sehova nem kell!

Nem pihenhetsz! Menj dolgozni! Ne kelljen még egyszer mondanom! Kellj ki az ágyból, mosd meg az arcod hideg vízzel, tornássz és irány dolgozni! Az állatok már éhesek!

Ha már nem dolgozol, legalább otthon csinálj valamit!

Anno, Emily pont emiatt ment el, költözött el Londonba. Tudta, hogy ő nem erre született, neki nagyobb feladatokat szánt az élet. És lásd, újból ott van, ahol a part szakad.

Ez így nem mehet tovább! Emily, kellj fel és döntsd el végre, mit akarsz! Paraszti létet, vagy újból azt, amit otthagytál!

Nőj már fel! Légy felelősségteljes és ne menekülj! Nem vagy gyáva! Nem vagy már gyerek! Nincs szükségük rád, értsd meg és törődj bele!

Menj vissza Londonba, és kezd új életet! Tűzz ki új célokat! Valósítsd meg az álmaidat, ne nyomd el az érzéseidet! Menj és keresd meg azt, akire már oly hosszú ideje vársz, akiről folyton álmodsz, akire szüntelen gondolsz, azt a valakit, akit az élet melléd rendelt, de te ostoba mondón, otthagytál!