Elvek melyek feladása a kudarc beismerése? Álmok, melyek megvalósítása még nem lehetséges?

Szüntelen harc olyan célok elérése érdekében, melyek alapvetően vesztésre ítéltetettek?

Élek a magam teremtette világban, olyan terveket szövögetek, melyek nem megvalósíthatóak, hiszen erre sem mód, sem lehetőség nem adatott meg. Végre be kellene látnom, el kellene fogadnom a tényt, hogy jelen pillanatban nincs helye az elveknek, az álmoknak, az önmegvalósításnak. Lejjebb kellene adni a mércét, és beállni azok sorába, akik ha tanultak is, nem kamatoztathatják tudásukat azon a területen, melyre hivatástudatuk, szellemük, habitusuk és képességeik lehetőséget adnának.

Az önálló élet alternatívája fényévekre került tőlem, egy távoli jövőbe került, amelynek helyét átvette a teljes kétségbeesés, a kilátástalanság, és az a tény, hogy hiába minden erőlködés, minden próbálkozás, egy helyben toporgok és képtelen vagyok ebből a negatív spirálból kikecmeregni. Állok nyakig a mocsárban, mely napról napra egyre jobban elnyel, és hiába minden törekvés, minden kapálózás csak még mélyebbre, még gyorsabb tempóban szív magába.

Segítséget kellene kérnem? Nem! Az nem én lennék. Nem olyan fából faragtak, hogy ehhez a „megalázó” eszközhöz folyamodjam. Megoldom, még ha ez valóban önfeladás is lesz. Bár lehet, hogy erről szó sincs, csak én vélem annak?! Lehet, hogy szimplán csak a tények reális felmérése, és azokhoz való alkalmazkodást jelentené? Nem tudom!

Azt viszont igen, hogy az, amerre tartok, tartunk nem jó, nem vezet sehova, zsákutca, feneketlen kút, mely sötét és nyirkos, vészesen romboló hatású.

Beszélhetünk itt még reményről? Egy jobb életről? Egy sikeresebb jövőről? Efelől nem vagyok meggyőződve. A felől viszont igen, hogy célok és álmok nélkül nincs motiváló tényező, a siker nem a csúcsón kezdődik és áldozatok nélkül nincs győzelem, még ha ennek az is az ára, hogy időszakosan ugyan, de feladjuk az elveinket. Nem, nem is a feladás a legjobb kifejezés, inkább az, hogy elnapoljuk a dolgot, míg megér, kiforr és eléri azt az állapotot, hogy képes legyen megvalósítani és fenntartani magát ebben a világban, az adott környezetben, hogy maximálisan ki tudja fejteni jótékony hatását.

Azt hiszem, újabb ellentmondásokkal és a következő lépéseim önigazolásának írásbeli megtestesülését örökítettem meg…..

Soha nem értettem magam, és úgy fest, nem is mostanában fogom megfejteni lelkem, elmém kiszámíthatatlan voltát……talán jobb is így……..mindenkinek!