Összességében, azt mondhatom, jó évet zárok. Voltak ugyan megingásaim ez évben is, de kiébe nem?! De ha újra végig futom az évet és átlagolom az eseményeket…. igen, nem volt katasztrofális 2012. Bár azt nem állítom, hogy eget rengetően jó volt, mert nem, szóval egész kicsit haladja meg a nullát.

Amivel viszont nem sikerült megbirkóznom, az a magány, az egyedüllét. Hiába vannak barátaim, hiába vesz kőrül a családom, akikkel immáron rendeződni látszik a viszonyom, és hiába „élek” szeretetben, mégis egyedül érzem magam.

Ez olyan, mint anno a Kádár-korszakban a rejtetett munkanélküliség. Van munkahely, még sincs munka. Termelnek, de nincs rá felvevő piac. Nap-nap után eljár a munkás a melóhelyre, de igazában nincs munkája, mert olyan terméket állít elő, ami felesleges.

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy felesleges a lényem, felesleges, amit teszek, na, jó, ezt is, de sokkal inkább azt, hogy a látszaton túl ott a valóság, a gyilkos igazság, mely szerint csak vagyok, élek, forgatom a mókuskereket, de nem vagyok boldog. Nem élvezem az életem, azt, amit csinálok. Minden rutinból jön, minden megszokás, minden gépies és mindez a felszín alatt. Mert ugye nem ezt mutatom.

Tudom, hogy szeretnek, hogy fontos vagyok és részemről hatalmas hálátlanság és gonoszság, hogy mindezek ellenére olyan vagyok, amilyen. Hogy milyen? Egy komor, bunkó, mogorva, zárkózott, antiszociális valaki, aki minden társaságot, minden közősségi programot mellőz, még a saját családjával sem ül le egy asztalhoz enni, vagy csak társalogni, inkább egyedül a sötétben, a némaságban létezik, a gondolataiba merül, és csak akkor pattan fel, ha dolgozni kell valamit vagy segíteni kell.

Gép. Igen, ez vagyok. Egy érzelmek nélküli, ingyen élő, élősködő, akit mint egy csótányt kellene eltaposni.

Ma megint szóba került, hogy nincs barátom. És a sokat hallott és nagyon utált kérdés: „az meg hogy létezik!” Hát úgy, hogy létezik. Van, és kész!  Az állapota nem akar megszűnni.  Nem akar és a jelen kilátásokat figyelembe véve, nem is fog sem a közeli, sem pedig a távoli jövőben.

Szerelem…. azt sem tudom, milyen érzés vagy! Boldogság… rólad sincs információm. Semmiről, aminek köze lenne hozzátok.

Felszín alatti magány, mely karácsonykor, mint a gejzír feltör, és tómból egészen addig, míg meg nem unja, vagy míg újból el nem nyomom, hogy aztán a következő karácsonykor ismét tönkre tegye azt a látszat falat, melyet egész addig gondosan építgettem, toldozgattam-foltozgattam, hogy elfedje azt, ami, vagy aki valójában vagyok…

Addig meg elbújok a kis szobámba, hozzábújok a hatalmas tigrisemhez és nézem a híreket.

Jobb dolgom per pillanat, úgy sincs…..