Vajon miért néma a nemzet? Miért passzív a nép? Miért ennyire cselekvőképtelen? Miért tűri némán ezt, hogy már-már a létfennmaradása van veszélyben? A lakása, az állása, az eddigi életvitelének fenntartása. Teljes alázattal éli napjait. Egyik napról a másikra próbál boldogulni. A holnapot már meg sem meri tervezni, nemhogy hosszú távú elképzeléseinek teremtse meg a táptalajt.

Sorra zárják be a kapujukat a vállalkozások. Minden vizsgált alkalommal magasabb a munkanélküliek aránya (a közfoglalkoztatást leszámítva). Az infláció hónapról hónapra nő, a bérek reálértéke csökken. A fizetések nem követik az inflációt, így a pénz reálértéke is kevesebb, vagyis hiába kap valaki relatíve többet (bérkompenzáció címen), ha a mértéke nem haladja meg az inflációt (6,6%). Ebből kifolyólag kevesebbet költ, kevesebbet fogyaszt, tehát a belső fogyasztás is csökken, mely egy negatív spirált eredményez. Ez annyit tesz, hogy a vállalkozások forgalma csökken, ami megint csak munkahely csökkenést, forgalom kiesést, legrosszabb esetben bezárást okoz. Az ördögi kör beindul, és a szabadulás esélytelen a jelen helyzetet és a kilátásokat figyelembe véve.

A részletek mindenki számára világosak, nyomon követhetők, érezhetők. A kérdés továbbra is az, hogy miért nyel ilyen szorgalmasan a társadalom? Miért nem emeli fel a hangját például a most bejelentett harmadik Matolcsy csomag ellen (ami ugye nem megszorítás, mert kis-hazánkban ilyen nincs!)?

Nem értem ezt a fajta mentalitást! Az előző kormány idején, már akkor tűntetett az egész ország, mikor a vizit-díj bevezetésre került, pedig az mindösszesen 300 Ft volt. Most ennek sokszorosát húzzák le az adófizetőről, minden címen adózik (már csak a füstadó, illetve a légzésadó hiányzik). Hiába hangoztatják azt, hogy ők nem a polgárokat nyúzzák, ők a multikat, a bankokat. De könyörgöm, közvetve vagy közvetlenül, de a fogyasztó fizeti! Nem lehet ennyire ostoba a magyar (már bocsánat, de az), hogy némán tűri, hogy a kormány már-már a falatot is kiadóztatja a szájából!

Nem szeretnék pálcát törni senki feje felett, mert nyílván sokat veszthet azzal, ha hangot ad a nemtetszésének, lévén, hogy az élet minden területén a döntés egy, a kormányhoz közeli személy kezében van, ezáltal sokat kockáztat, aki bátran kiáll a sorból és azt mondja elég! De ha belegondolunk, sokat nem veszthetünk. Vagyis, nincs mit veszteni. Mert a zuhanás megállíthatatlan, a csőd lassan elkerülhetetlen, és eddig ugyan nem, de most már egyre jobban konvergálunk a görögökhöz.

Ami kis hazánkban zajlik, az már egy bohózatnak sem menne el. A Fidesz azt csinál, amit akar (tönkre vágja az országot), az ellenzék képtelen összefogásra, képtelen háttérbe szorítani az önös érdekét és az országét előtérbe helyezni. A kampány szöveg már lendületlenül megy, élesednek a viták, a kormány egyre kapkodóbb, zavartabb, ingerült és már a látszatra sem ügyel a demokrácia leépítésének tekintetében.

Az LMP kissé túlértékeli magát, pontosabban Schiffer András játssza a sértődött gyereket, saját elveit nem hajlandó feladni az ország érdekében, és már-már elvesztve a józan ítélőképességét szajkózza, hogy „nem, Bajnaival nem!”. Holott itt a választási lehetőség nem az MSZP vagy a Fidesz, hanem az élhető jövő esélyének megteremtése vagy az államcsőd, illetve az orbánország létrejöttéhez asszisztálni. Schiffer eléggé utóbbi felé halad, hiszen, gondolhatja ő, inkább a jelen kormány semmint a Bajnai.

Az Együtt 2014 messze nem az MSZP-ről szól. Pusztán része az egésznek, mely még áll három másik szervezetből. Az érdekek, a vélemények és szemléletek keveredése, a javaslatok valós áttekintése, és egy olyan terv felvázolása, amelyben minden tag közrejátszik, demokratikus módon. Minden szereplő hozzáteszi a sajátját és kialakítanak egy olyan koncepciót, mely a realitások talaján áll, és elsődleges célja egy új rendszer-váltás, visszatérni a jogállamisághoz és fejlődő pályára állítani az országot.

Mindezt nem csak azon politikusoknak kellene meglátni, kik úgy tekintenek az MSZP-re vagy a DK-ra mint egy mumusra, hanem minden állampolgárnak, és végre félre kellene tenni a büszkeségüket és belátni, hogy összefogás nélkül esély sincs a jelen állapot megváltoztatására.