Pakolászás közben kezembe akadt egy 2004-ben, ill. egy 2006-ban kezdett naplóm. Gondoltam bele olvasok, biztosan mosolygósan elszégyellem majd magam az amatőr szintű fogalmazásomon, a szókincs hiányon, a rengeteg nyelvtani hibán és persze a leírtakon. Rosszul gondoltam.
Ugyan mindezt megtaláltam, sok esetben – az általánosban írtaknál főleg- a fejemet is fogtam olyan idétlenségeket írtam. Egyik oldalon még ebbe a srácba voltam halálosan szerelmes, a másik lapon meg már egy teljesen másikba. Bár ez, szerintem minden tini lánynál így volt, legalábbis még anno.
No, de mikor elértem a nyolcadikos koromban írtakhoz… egy percre megállt a lélegzetem. Nem a tragikus életutam miatt-ami minden sorban ott rejtőzik- sokkal inkább, mert az első, igaz szerelmemről írtam. Nem tudtam végig olvasni. Újra átéltem és átéreztem mindent, de a könnyeket, melyek ember feletti erővel akartak kitörni, nem engedtem. Akkor sem sírtam a csalódás okozta fájdalom miatt, most sem. Talán itt rontottam el. Rá kellett jönnöm, hogy bár idestova 10 éve volt, de még mindig bennem él. Nem tettem túl rajta magam. Tény, az ember az első igaz szerelmét soha nem felejti el, akár boldog, akár boldogtalan végkimenetelű is volt, de nem is az emlékezés szintjén értem, hanem azon, hogy a seb még mindig nem hegedt be, aminek oka én magam vagyok.
Ennél a pontnál le kellett volna tennem és olyan helyre eldugnom, ahol soha senki nem találja meg. Igen, ezt kellett volna. Persze nem ezt tettem.
Újabb sorok, újabb oldalak, újabb könnyek. Minden szó, amit leírtam egy döfés volt a szívembe.
Az emlékezet van olyan cseles, hogy az idő múlásával megszépül, szelektál, átformál. Ennek a kivédésére vannak a naplók. Én sem „így” emlékeztem az elmúlt 22 évre. Pont nem így. Régen elfelejtettem azokat, amelyek a halál vágyát kelettét bennem, amelyeket soha nem osztottam meg senkivel.
A „szívatós” gyakorlat, a „gonosz gyerekek”, a megtört szív, és a mondat: „engem soha nem fog szeretni senki! Mindenkit szeretnek, csak engem nem!” És a legviccesebb: „mije van, ami nekem nincs, persze a háján kívül?”
