Tavaly mindent pont ellenkezőleg tettem.

Ma, foggal-körömmel igyekszem az idő kerekét lassítani. Későn fekszem, korán kelek, hogy minden itthon töltött pillanatot kiélvezhessek. Nem veszekszem (ami kifejezetten nagy megerőltetés számomra) és a lehető leg….leg… leg nem én vagyok.  

Egy éve alig vártam, hogy Szegedre mehessek. Most viszont a legsúlyosabb büntetésnek élem meg. Nem akarok vissza menni. Jó itthon! Miért múlik ilyen gyorsan ez a nyár? A többi mind csigatempóban telt, pedig azok sem voltak tartalmasabbak.

Mióta elkezdődött augusztus utolsó hete, képtelen vagyok nyugodtan aludni. Rémálmok, irreális elméletek, rossz megérzések, teljesen negatív gondolatok gyötörnek.

Félek és utálom! Pedig nem egy évre vagy hosszabb időre megyek el, mindössze 3 hónapra…. Jesszus……..3 hónap?! Tavalyi tanévben a második hónapban már a halálomon voltam. 2-3 hetente egy skyp ami össz-vissz 1 órás beszélgetést jelentett, nagyon megviselt, most meg mindjárt 3 hónap. Hogy fogom kibírni? Szerintem nem kell ecsetelnem, hogy miért nem akarok elmenni: egyszerűen csak a biztonságérzet, a védelem és a kudarc elkerülése okán, ill…..a család centrikusságom miatt. Mindig ez voltam, még annak ellenére is, hogy nem igazán értjük meg egymást, bár ennek változása már észlelhető, vagy csak én akarom így látni? Tény, itthon érzem magam „jól”, máshol „rosszul”

De biztos ezt is túlreagálom, mint mindent. Jó lesz az, nem lesz gond….azt hiszem, ill. hinni akarom!

El sem tudom képzelni mi lesz megint csak egy év múlva, mikor nem 2-3 hónapra és nem 400 km-rel arrébb megyek, országhatáron belül, hanem évre, a jelen pillanatban ellenségnek aposztrofált nyugatra….