Ma fél 4kor keltem. Ki dobott az ágy! Ő sem tud hosszú távon elviselni  :). Mire beláttam, hogy ez a forgolódás nem éppen előnyös, hosszabb- rövidebb eszmefuttatáson estem át. Az esti Titanic film sem volt jó hatással rám, már ami a hosszú, mély alvást illeti, pedig bíztam benne, hogy talán álmodok valami szépet  :).

Nos! Eszembe jutott, úgy hirtelen és váratlanul, minden előzmény nélkül, anya egyik délutáni mondata. Hogy miért pont ez, és miért kezdtem rajta agyalni, óriási talány!

Tegnap nálunk volt a keresztanyám és a barátja. Apával mentek horgászni. Mindennek előtte, érdeklődött, hogy mit csinált anya, mit dolgozott. (róla tudni kell, hogy az év 365 napjából 65-őt dolgozik, a többi utazgatás, semmit tevés, és korlátlan mennyiségű pezsgő elfogyasztása, a nap bármely szakában). Anya elkezdte sorolni, hogy a közreműködésemmel mi mindent csináltunk. Tény, aktív napot tudtunk magunk mögött. Szóval, ott hogy engem megemlített, ott lett vége az érdeklődésnek. Én mindezt nem hallottam, elvonultam vasalni. Kölcsönösen nem bírjuk egymást. Hogy ő miért? Ez rejtély. Én meg csak viszonzom.

Anno, két éve arra fogta a rosszallását, hogy nem köszöntem a barátjának, aki német, magyarul nem tud. Nos, én ezt cáfoltam, de persze, senki nem nekem adott igazat. Ezt, azóta kijavítottam, gondoltam én, azzal, hogy igyekeztem vele beszélgetni, a barátaival is, holott nagyon nem tudok németül, de tényleg minden erőmmel azon vagyok, hogy ellene tegyek mindannak a negatív dolognak, amit mesélhet nekik rólam.

Tesóm tegnap haza jött a nyara utolsó kiruccanásából, mert, hogy ma már ment dolgozni. Kibulizta magát ez alatt a pár hónap alatt, megérdemelte. Anya neki mesélte, hogy mikor szóba hozott engem, a sógornőjéről csak úgy sugárzott, hogy mennyire utál. Már-már félelmetes. De tényleg! Nekem nem köszön, levegőnek néz. Nem beszél velem, a családon belül is azon van, hogy a lehető legrosszabb fényben tüntessen fel.

Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon miért utálhat ennyire? Mielőtt kórházba kerültem volna, semmi baj nem volt a kapcsolatunkkal. Igazi keresztanya-keresztlánya viszony volt köztünk. Ennek durván 4 éve. Befekvésem előtti hétvégét másik nagynénéméknél töltöttük. Ez olyan evős-ivós, hangoskodós-nevetős, veszekedős - poénkodós, ottalvós családi összejövetel. Reggel anya meg a „nő” az előszobában beszélgettek, kávéztak. Arra ébredtünk, hogy rólam beszélgetnek és a „nő” megjegyzi, hogy mekkora szégyen vagyok a családnak, és aki kérdezi,hogy hol vagyok, azt kell mondani, hogy nyaralok. Hosszú nyaralás, suliból elvett 2 hónapot, de hát, ha egyszer jól éreztem magam?! :/

Ahogy említettem, ennek már 4 éve. Azóta meglett a jogsim, lett egy szakmám, leérettségiztem, most fő sulira megyek, 22 leszek, és nem túlzók, ha azt mondom, anya jobb keze vagyok. Rengeteget fejlődtem, változtam, már nem az a kis hülye vagyok, aki voltam 4 éve, vagy akár tavaly. Az utóbbi egy évben annyit változtam, hogy az már felér egy új én-el. De ha nem kíváncsi rám, én hiába próbálkozom bebizonyítani, hogy „haó, felnőttem, komoly, normális lány vagyok” , esélytelen.

Mai értekezésemet egyik gyakran használt mondatommal zárnám, amit igazából csak magamra utalva használok, de ha nagyon felhúznak, másra is! (de utóbbi rendkívül ritka, mint a fehérvarjú :) ): „aki hülye, haljon meg!”