Mikor az ember érez valami megmagyarázhatatlant, valami elkeserítőt, valami olyat mitől teljesen elveszti a józan eszét, nem tud koncentrálni csak egy bizonyos dolog körül forog az agya. Nem is tudom hova akarok kilyukadni, de azt tudom, hogy ez az érzés kínzó, gyötrő és depresszióba kergető!
Én ezt érzem………….nagyon rossz!! Sírni szeretnék, de nem tudok, sírni akarok, de egy csepp könny sem hadja el a szemem, pedig biztos jobb lenne. Nem érzek semmit a kínzó fájdalmon kívül, se éhséget se szomjúságot, se vágyat valamire, csak fáj a szívem, mérhetetlenül fáj! Az életkedvem is elhagyott, meg akarok halni!
Egyfolytában az a bizonyos nap jár a fejemben, akkor, az ott érzett boldogság kívánkozik vissza a lelkemben, de a jelen környezeti hatások gátat szabnak ennek!
Szombat volt. Este. Találkoztam valakivel, aki mindent megváltoztatott az életemben. Hosszú idő, hosszú évek után ismét eljött hozzám a szerelem és óriási sebet ejtett a szívemen. Szerelem? Mi az a szerelem?! Nem tudom már, olyan régen érzetem ilyet. De csak a viszonzatlan szerelmet ismerem, a viszonzottat hírből sem. Ha annyira jó, mint amennyire a viszonzatlan tud fájni, akkor biztos egy mennyei érzés!
Ez a valaki elrabolta a szívem és most azon keresztül kínoz! Boldoggá tett! Mellette szépnek éreztem magam. Megmutatta az élet szép oldalát, azt hogy nem csak rossz dolgok történhetnek velem! Hitegetett. Ígért! És átvert, hazudott, becsapott! Csalódtam!
Állandóan ő jár a fejemben. A csókja, az ölelése, a szeme, a teste, az egész lénye! Amiket mondott, ahogy átölelt, ahogy rám nézett. A törődése, az érintése, a kedvessége! Hiányzik! Vágyom rá! Vele akarok lenni, de tudom, hiába minden! Hiába szenvedek, hiába gyötrődöm, hiába kínoz ez az érzés. tudom, hogy többé nem látom, nem beszélek vele, nem ér hozzám. Nem kér belőlem! Neki csak egy futó kaland, egy jó este voltam, semmi több! Talán már nem is emlékszik rám! Biztos jókat nevetett-nevet rajtam! Biztosan!
Bár tévednék! Bár szeretne, bár csak úgy érezne irántam, mint én iránta! Bárcsak hívna! Üres vágyak, melyek soha nem teljesülnek! Reménytelen! De szeretem, és nem tudok róla lemondani, bármennyire is tudom, hogy tovább kellene lépnem! Nem tudok! A remény visszatart. Még él bennem és gátol a felejtésben. Minden percben bízom benne, hogy gondol rám, eszébe jutok, megcsörget. De mindhiába! A telefon csendben hever az ágyon. Gondolatai nem körülöttem forognak. Nem jelentettem neki semmit!! Ennyi volt!
Magamra maradtam az érzéseimmel, kételyeimmel, vágyaimmal és az álomképpel, hogy talán egyszer újra boldog lehetek, VELED!!!
