Öngyilkosság.  Menekülés vagy megoldás?

Most ez a kérdés vár megválaszolásra. A lehetséges válaszok ott vannak a kérdésben.  Menekülés, mert inkább a halált választjuk a problémákkal való szembenézés helyett. Könnyebb út, ez nem vitás, de a döntés és a tett óriási erőt emészt fel. Az ítélet magunk felett iszonyatos kín és bizonytalanság. A feltételezések és azok bizonyítása, önmagunk meggyőzése, hogy így lesz a legjobb mindenkinek, iszonyatos érzelmi erőpróba. De aki meghozza a végleges döntést, és meg is teszi, amit elhatározott, azt nevezhetjük gyávának, megalkuvónak vagy esetleg bátornak???

Ma olvastam egy cikket erről a témáról. Arról, hogy vannak előjelei az öngyilkos szándéknak, vannak segélykiáltások, amik a környezetnek szólnak, de a legtöbb esetbe hiába valóak. Ez olyan mintha állnál egy teremben, ami tele van emberekkel, barátokkal, ismerősökkel, és torkod szakadtából üvöltesz, de még csak fel sem néz senki…

Tünetek:  

·         Az öngyilkosságról való beszélgetés és kijelentések, mint a „megölöm magam”, „bárcsak halott volnék” vagy „inkább meg se születtem volna”

·         Öngyilkosság elkövetésére alkalmas eszközök beszerzése pl. fegyver, gyógyszer stb.

·         Elfordulás a társasági kapcsolatoktól, magányba menekülés

·         Hirtelen hangulatváltozások

·         Túlságosan foglalkoztatja a halál, a haldoklás vagy az erőszak kérdései

·         Csapdába esettnek vagy reményvesztettnek érzi magát

·         Megváltoznak a mindennapi szokásai. Kockázatos vagy önpusztító dolgokat művel, drogozik, vakmerően vezet

·         Úgy köszön el másoktól, mintha örökre búcsúzna

·         Látványosan megváltozik a személyisége-

Mikor ezt olvastam, megijedtem. Még pedig azért, mert ezek közül mindben magamra ismertem.  Esetemben az a poén, hogy én anyuval beszélek ezekről a dolgokról. Azt is mondtam neki, hogy nyári szünetben, mikor dolgoznak, akkor teszem meg ezt a lépést. De ő nem vett komolyan. Pedig számomra is ijesztő, hogy mennyire komolyan gondolom, és mennyire elszánt vagyok. 

Társaság lelke soha nem én voltam, de már egy hónapja, hogy kisem mozdulok itthonról, ma még a természetgyógyászhoz sem mentem. Unokatesóm persze kérdezte, de én hazudtam….. most mondtam volna meg neki, hogy magam alatt vagyok, teljesen a padlón heverek?! Nem!!! Mindenből kihúzóm magam. Suliban sem dumálok már senkivel, valahogy nem érzem úgy, hogy beszélnem kellene, nem érzem úgy, hogy lenne olyas valaki, aki egy kicsit is megértene. Meg nekik is meg van a maguk baja, még terheljem őket én is? Nem!!!  Itthon vagyok állandóan, a négy fal között. Teljesen begubóztam, itthon is alig beszélek. Egész nap alszom. Fáradt vagyok, kedvtelen, letört, szomorú, fáj odabenn. Reményvesztett, kilátástalan az életem. Teljesen negatívan látom magam. A létező minden tekintettben, szóval ezt hadd ne fejtsem ki.

De nézzük a dolgok jó oldalát, mert van!! Ha meghalok, nem fogok hiányozni senkinek. Talán egy- két embernek pár napig vagy óráig, utána már azt is elfelejtik, hogy egyáltalán léteztem, erről én gondoskodtam…..

Minden jót!!!!!!!!!