N ANIM MASC

Megszorítás

2014. július 19. 14:37 - Edie20

Nyugalom, a stadionok maradnak.

 

Csütörtökön jelentette be Varga Misi, hogy 110 milliárdos zárolást (megszorítás) hajtanak végre augusztus 1-jei életbelépéssel.

Másnap miniszterelnökünk a királyrádió reggeli közéleti műsorában a szokásos ferdítések közepette úgy értékelte ezt a lépést, h „óvintézkedés”.

Magáról az interjúról hosszasan lehetne diskurzust folytatni, de véleményem szerint meddő vita lenne. Általában el lehet mondani a kommunikációjáról, hogy felettébb okoskodó, lenéző, provokáló és minden realitástól, minden igazolt állítástól mentes.

Az értékelőjéről is számtalan orgánum cikkezett, szóval nem kívánok ebbe belemenni, hiszen amit lehetett, már megírták.

Amire azonban kitérnék, egy személyes vélemény, mellyel, sztem, nem vagyok egyedül.

Tételesen fel van sorolva kiket és milyen mértékben érint ez az óvintézkedés:

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/kiderult_kinek_faj_legjobban_a_kormanyzati_megszoritas.584086.html

A megspórolt összegeket szinte kizárólagosan a sportra és stadionfejlesztések „emésztik” fel.

Normális esetben nem is lenne evvel különösebb probléma. Normál esetben ez nem lenne hír. Normális esetben nem ekörül forogna az egész ország. Normális esetben ilyenre nem lenne szükség.

Nem akarok demagóg lenni, de nap, mint nap hallani, hogy „ 4 millió szegény országa vagyunk”, hatalmas a gyermekéhezés, a munkanélküliség, a gazdaságunk sincs épp toppon. Leszámítva a kormánypropagandát, árad a negatív kritika és adat minden pontról. Nem élezném ezt ki az ellenzékre, aki (k) igazából egy meggyőző érvvel, történettel, hiteles előadással nem (tudnak) előállni, a komolyság szintjét még nem érték el, vagy már elvesztették. Végignézve a palettán, inkább egy jól összerakott cirkuszra hasonlítanak, akik minden mondatunk mögött a teljes komolytalanság lelhető fel. Elég szedett vetett, nem koherens és nagyon amatőr.

Tehát, ez az egész stadion építősdi nem szúrná senki szemét, ha a gazdaság, a szociális ellátottság és az életszínvonal az egészséges szinten volna. (utóbbi igaz, sosem volt). Ha tudná a jó ember, hogy ő ebből hosszú távon profitál, ettől az ő és a családja élete is jobb lesz, hogy holnap is biztos munkahelye lesz, a számláit időben rendezni tudja, és még marad is a fizetéséből, ha tudja, hogy nyáron legalább egy hétre kiszakadhat az otthoni hétköznapokból, a munkából, és még hosszan sorolhatnám, de nem fogom.

Mindenki tisztában van avval, hogy ez mind kvázi felesleges, és a magyar foci jelen állapotában meg sem érdemli, továbbá, hogy a magyar labdarúgás nem a luxus kiadásoktól kerül az élvonalba.

Minden nap végig olvasok minden cikket, független a politikai beállítottságától. A politika és a gazdaság rendszeres szereplője az életemnek. Míg más a király média első 5 perce után kiborul és erőteljesen káromkodik, szid és sorozatos b***olás közepette kikapcsolja a készüléket, én nyugodtan végig hallgatom és csendben levonom a konzekvenciát. De volt, hogy egyszerűen csak nevettem rajta.

Ez az egész Fidesz-cécó sem nagyon érdekel, mint hétköznapi állampolgár. Viszont mint gondolkodásra képes, józaneszű és érzésű ember, nagyon bosszant. Nem mintha ez befolyásolna bármit is.

A kérdés továbbra is az, hogy a magukat hasonlóan jellemző emberek, miért nem állnak fel és mennek traktorral meg kamionnal vagy bármivel, ami kicsit nagyobb feltűnést kelt, mint egy CÖF-ös molinó, és tennék az, amit azok megtettek a történelmünk folyamán, nem egyszer, akikre oly büszke a nemzet és gyakorta hivatkozik, megemlékezik, tiszteleg.

Csak kérdezem, ha a nagy elődök látnák azt, amivé lett Magyarország és azt, hogy mindezt a nép némán és birkamód tűri, mit tennének?

Látva azt, hogy ennek a gyávává és meghunyászkodó nemzetnek teremtették meg anno a demokrácia alapjait, vetettek végre a függőségi viszonynak, a diktatúrának, érték el, hogy méltó részét képezzük nyugatnak, Európának.

Vajon nem lennének a végletekig elkeseredve, vagy felháborodva, hogy mindazt, amiért ők adott esetben a vérüket áldozták, mi, nép, könnyelműen eldobjuk, behódolunk, holott épp a gyarmatosítás ellen küzdünk, nem?!

Nos, jelentem kedves démosz, hogy nem Brüsszel vagy Moszkva, sem Washington, vagy keletről valamelyik diktatúra akar minket szolgaságba taszítani, hanem az, akit már másodszor tetszettek megválasztani!

Egy unalmasabb pillanatban gondolkodjanak már el azon, hogy vajon a fejlett nyugat miért akarna minket effektíve tönkre tenni? Mije nincs, amit tőlünk féltene? Piacvesztés netán? Ugyan már, Magyarország kis piac, nem domináns része egyik ország gazdaságának sem.

Nem vagyunk pótolhatatlanok! Senki és semmi nem az!

De úgy érdekelne, ha kormányunk kiléptet minket az Eu-ból és csatlakoznánk a fejletlen és gazdaságilag romokban heverő, diktatórikus és a gyomorban, háborúban úszó kelethez, miből fogjuk fenntartani a stadionjainkat?

Ja, hogy vannak közmunkások! Persze, puff a magyar zsenialitásnak.

Lezüllünk, elbutulunk és a jövő nem a Rubic-kockáról vagy a Masat-ról fog szólni, vagy épp a szegedi lézerközpontról, hanem arról, hogy az ostoba magyar nép nulla pénzért gürcöl valamelyik összeszerelő gyárban, embertelen körülmények között, arról, hogy a magyar ipar-mezőgazdaság kivéreztetve, csak a kormányhoz lojális 2-3 család nagybirtokán húzza az igát a paraszt, és közben állva és teljes eksztázisban éljenzi Istenként szeretett vezérét!

Üdv Észak-Koreában (leánykori nevén: Magyarország)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egoetorbis.blog.hu/api/trackback/id/tr586524289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása