Rólam

Valamikor a rendszerváltás előtt látta meg a napvilágot, egy hideg, sterilizált, kékeszöld szobában, orvosokkal, ápolókkal körülvéve. Élete első pofonját aznap megkapta és azóta is folyamatosan érik arcul ütések.

A 21 év óta (ma 24), mióta ez az esemény megtörtént, egy magas, barna hajú, zöld szemű lány vált az akkori csecsemőből.

A mesében a rút kiskacsából gyönyörű hattyú fejlődik.

Az ő élete cseppet sem meseszerű. Rútnak rút maradt, okos sem lett, beszédes sem, mosolygós sem és minden nehezen megy neki. Kapcsolatteremtés terén is csődöt mondott, mint az élet más területén is.

Boldogság, szeretet, szerencse messziről elkerüli.

Nem szereti önmagát, mert nem tartja magát méltónak semmi jóra, úgy gondolja, ő egy „selejtes termék” (deviza-hitel= hibás termék J ), nem érdemel semmi jót, nincs semmi szerethető, semmi pozitívum benne.

Sanyargatja, bünteti, kínozza magát, minden módon, de minek? (költői kérdés)

Szélsőségek jellemzik, szeszély, vágy és remény, beletörődés és reményteljesség. Halálvágy és élni akarás.

Sóvárog a szerelem után és az után, hogy végre boldog, elégedett, olyan legyen, amilyen szeretne, okos, intelligens, szép!

Nem tudja magát szeretni és elfogadni, mert nem tapasztal semmi olyat, ami erre sarkalná.

Elzárkózik az emberektől, önmagától, fél a világtól, a lehetőségeitől, mindentől.

Oldalakon keresztül jellemezhetném, de igazán én sem, senki sem ismeri, csak a lényegét szűrőm le, de folyton változik, követhetetlenül. Senkinek nem nyílik meg, önmagának sem.

Csak az állandó, hogy szerelmes szeretne lenni, szeretné, ha viszonoznák az érzéseit, ha szeretnék és ő is szeretne, ha fontos lenne valakinek, tehát az érzelmi stabilitás megteremtésében látja élete kiteljesedését, rendbe jövetelét.

Szégyen-gyalázat ez a fogalmazás!