Etika óra arra jó, hogy erősítse a nem létező önbizalmam. Emlékeztet arra, hogy érdekes ember vagyok, aki nem a külsejével hódít, hanem a belső értékeivel. Rávilágít, hogy okos, intelligens személyiség vagyok, aki bármilyen témához hozzá tud szólni, mindenről meg van a véleménye, és mindezt érdekesen, figyelem felkeltően adja elő.
Olvasottságomból eredően széles a lexikális tudásom, ami a beszédemben, a mondat alkotásomban előnyös. A külsőm hiányosságait kiválóan kompenzálja a tudásom, ami nyilván megnyerő némely esetben.
Komoly embernek tarom magam, érettnek, aki kész bármilyen kihívásnak megfelelni. Sokat görcsölök azon, hogy nem nézek ki elég jól, túl vékony vagyok vagy épp túl kövér. De rá kell jöjjek, hogy mindezek csak külsőségek, melyek nem elengedők egy ember megítéléséhez, nem ad teljes képet, adott esetben, rólam. Az első benyomás sokszor hibás, mivel magát a belsőt nem ismeri meg, nem ismerheti meg a másik fél, hiszen nem is ad rá lehetőséget, megfosztva magát attól a lehetőségtől, hogy egy érdekes, okos, szórakoztató „barátra” tegyen szert. Sokszor a második esély megtagadása az emberi makacsságból adódik, vagy csak épp attól, hogy lelkileg nem vagyunk toppon, valamiért elzárkózásra késztetjük magunkat a másik megismerésétől. Ez nagy hiba!
Hogy némiképp aktuál politizáljak, nem mehetek el amellett a hír mellett szótlanul, melyről egy hete hangos a sajtó. Mindenhol a Schmitt- ügyről lehet hallani, a lemondásának latolgatásáról, a kisdoktorija eredetéről. Tegnap etikán (többek közt) erről is volt szó és csak azért hamarabb abbahagyta az órát a tanár, hogy haza érjünk az esti híradóra, a nagy hír bejelentésére, hogy végül is lemond-e vagy sem, hogy ma ezt a kérdést megvitathassuk. Nos, a mai óra elmaradt, ezért úgy döntöttem, itt nyilvánítom ki a véleményem.
Szerintem: Egyértelműen le kellene mondania és nincs értelme, vagy is inkább jelentősége egy újabb disszertáció elkészítésének. Az indoklásom egyszerű: azzal, hogy plagizált és erre fény is derült, nem csak hogy lopott, de hazudott is, hiszen végig tagadta, vagy épp ellentétes nyilatkozatokat tett. Egy újabb dolgozat megírásával nem változtat semmin. Erkölcsileg megsemmisült, tekintélyét (már ami volt) végleg elvesztette, ugyanúgy, mint a hitelességét is (ami eddig sem igazán volt), és irreverzibilis csorbát hagyott a Köztársasági elnöki poszton. Nem csak az egyetemeket alázta meg, hanem mindazokat, akik kemény munkával szerezték meg a címüket, és magát az országot is. A világ ettől hangos ill attól, hogy a bírálat értelmében az lenne a kívánatos, hogy lemond, ezzel némileg enyhítené a tettének a következményeit, de nem teszi (eddig legalábbis nem). Végighallgattam az alig negyedórás interjút, melyben, mint mindig, most is mellé beszélt, mentegette magát, de egyértelműen látszott, hogy igazából fogalma sincs a következményekről, arról a lavináról, amit elindított. Nem érzi át a dolog súlyát, azt, hogy egy tisztséget tett tönkre, az elődeit sértette meg, az egyetemistákat, a tudós társadalmat és minden józan gondolkodású magyar embert. Úgy beszélt, olyanokat mondott, amik nyilvánvalóvá teszik, hogy abszolúte nem racionálisan gondolkodik, hogy igazából fogalma sincs mit okozott és valóban nincs önálló gondolata, hiszen újat nem mondott, csak azt, amit eddig, és próbálta magát áldozatként feltüntetni. Holott éppen hogy nem ő az áldozat.
Szóval várja, míg megmondják neki, mit tegyen, hogy döntsön, és kétlem, hogy tudna egy olyan nagy doktorit írni, ami a „kor elvárásainak megfelelne”, ha mégis, már senki nem hinné el neki, hogy azt valóban a „legjobb tudása szerint” önállóan írta volna. Én legalábbis biztos nem.
Nagyvalószínűséggel pár nap múlva a főnök úgy dönt, mondjon le, hiszen már új jelöltekről lehet olvasni. Végignéztem a listát, hát rossz és még rosszabb variációk merültek fel. Csak kormánytag, ill. ahhoz közeli személyek sorakoznak fel, olyanok, akik ismét bólogató Jánosként fognak szerepelni, nem úgy, ahogy egy köztársasági elnöknek kellene, vagy is ellensúlyként, aki visszaküldi a nem törvényes vagy hibás javaslatokat, aki nem hagyja, hogy újra egypártrendszer alakuljon ki, és bebetonozza magát az aktuális kormány. Vagyis egy független, önálló személy lenne megfelelő, aki mögött olyan tudományos munka áll, ami megkérdőjelezhetetlen, aki valóban érti is, amit csinál, akinek van tekintélye itthon is és külföldön is, akit elismernek, tisztelnek és hiteles. A jelöltek között egyetlen ilyen embert nem láttam, ill. még is, egy van, akinek jelentős a tudományos tevékenysége, viszont ő a független kritériumnak nem felelne meg. Egyébként a lehetséges elnökök közt ott van a miniszterelnök is (minő meglepő), ezzel végleg elvágva a háromhatalmi ág szétválasztásának alapvető voltát.
Összegezve: fogalmam sincs, hogy merre és hova haladunk, de abban biztos vagyok, hogy nem jó felé evezik Magyarország hajóját.
