Több mint 7 milliárdan élünk már a Földön, még is mindenkinek egyetlen emberre van szüksége. Hét milliárd ember, még is számtalan magányos lélek bolyong nap nap után az utcán, élnek közöttünk és sokakról nem is sejtjük, hogy azok. Lehet-e egyáltalán életnek nevezni az egyedüllétet? Hisz az ember alapjában véve társas lény, ezért is, aki azt mondja, elégedett az életével magányossága ellenére is, az hazudik.

A kor emberének van egy nagyon jó sajátossága, ami inkább hátrány, mint előny, az az, hogy álarc mögé bújuk, vastag fallal övezi körül magát, védekezik az új dolgokkal szemben.

Nemsokára karácsony. A szeretet, a család, a megbékélés ünnepe, amit mindenki, vagy legalábbis a többség, szerettei körében tölt. Ez egy olyan ünnep, amely a megbékélést, a nyugalmat, a pillanatnyi gondtalanságot szimbolizálja. Ezen a napon minden elveszti a súlyát, kívül maradnak a hétköznapok monotonságai a családi ház ajtaján. Meleg szoba, finom vacsora, kizárólag az emberi kapcsolatok, ezen belül is a szeretet lesz igazán fontos és elsődleges.

És mégis! Még azok is, akiknek mindez megadatott, magányosak. Magányosak, mert hiányzik az életükből valami vagy valaki, aki teljessé teszi lényüket, értelmet ad az életüknek, mosolyt csal az arcukra és rózsaszínre festi világukat.  Azt hiszem, e 7 milliárd egyénnek a túlnyomó többsége ide tartozik, még ha nem is meri bevallani. Ez a legnehezebb. Önmagunknak is bevallani, hogy egyedül vagyunk, magányosan. Nehéz nyitni, bízni, kimutatni az érzéseinket, mert sajnos ezt gyengeségnek véljük. Holott épp ellenkezőleg! Ez a legszebb dolog, amit ember embernek adhat. Szeretni, mindörökké. Elfogadni, megérteni, megbocsátani és hinni. Mindez nélkül nem ember az ember, hisz az érzelmeink különböztetnek meg minket a gépektől. Azért nem az állatokat írom, mert ők is épp úgy éreznek, mint mi, de ők kimutatják, éreztetik, óvják az övéiket, amit mi emberek elfelejtettünk.

A mi világunkat a külsőségek uralják, általánossá vált az a nézet, hogy minél érzéketlenebbek vagyunk, annál erősebbek. De ez épp ellenkezőleg van így. És amíg ez nem válik nyilvánvalóvá számunkra, és amíg nem változtatunk ezen, addig az életünk se lesz jobb, addig nem szabadulunk a hétköznapok monotonitásától és addig minden szürke lesz és egyhangú.

Minden nap egy lehetőség, mely arra vár, hogy megragadjuk és használjuk, minden lehetőség egy új ajtó kulcsát tartogatja a számunkra, mely ott rejti maga mögött a boldogságot, az örömet, a ragyogást.

Amíg félünk az újtól, addig ne is várjunk javulást.

Minden reggel kapunk egy esélyt az élettől helyzetünk változtatására!

Senki nem mondta, hogy könnyű lesz, de épp ettől olyan páratlan és szép az élet, hisz mindenkinek minden más, mindenben mást lát szépnek vagy épp csúnyának. Ez az élet. Küzdelmek és örömök tere, emberek és emberek világa, boldogságunk kutatása, célunk eléréséhez vezető út taposása, mely tartogat ugyan völgyeket és hegyeket, de épp ettől lesz egyedi, ettől lesz a tiéd!