Nem rég vettük Kosztolányi: Édes Anna c. művét, tegnap este meg megnéztem Stephen King Carrie c. könyvének filmadaptációját. A két alkotás közt igaz, hogy eltelt jó pár évtized, és a stílusuk is más, de az alap ötlet ugyan az. Van egy lány, aki elnyomja az érzéseit, akit irányítanak, befolyásolnak, nem hagynak érvényesülni, élni. Az elfojtott érzések, a ki nem mondott sérelmek, a felgyülemlett düh, hirtelen, a pillanat tört része alatt feltör, és elsöpör mindent, pusztítja, írtja a környezetét, mint ahogy a környezet vagy csak egy bizonyos ember tette vele.
A főszereplők mindkét műben fiatal, megnem érett lányok, akiknek a külsejük is felhívja a figyelmet, hogy valami nincs rendben náluk. Nem fogyatékosságra gondolok, hanem lelki eredetű problémára. Minden szomorú és gondterhelt ember arcára kiül a bánat, a keserűség, arcuk sápadt, szemük fénytelen, tartásuk hanyag. Akinek súlyos lelki gondjai vannak, rajtuk mindez többszörösen érvényesül. Ami odabent zajlik, az kihat arra, ami ide kinn. Ha belül nincs meg a harmónia, a test ezt mutatja, egyfajta néma, tudat alatti segítségkérésként. Gondolok itt soványságra, vagy kövérségre, túlzott vidámságra, vagy állandósult - általunk oktalannak vélt- melankóliára, tehát mindenképp szélsőséges állapotokra. A test és a lélek között fennálló egyensúly eredményezi a szívből jövő mosolyt, a csillogó szemeket és tűzet, amely hajt.
Szerintem minden ember hajlamos nem levezetni a stresszt, hagyni, felgyülemleni a gondokat, és mikor már "betelik a pohár" olyas' valakin levezetni, aki igazán nem tehet semmiről. A halmozódó feszültség merevséget,görcsös állapotot, alvás zavart is generálhat, hosszútávon nem kifizetődő. Nincs egységes recept a levezetésre, ez egyéntől függ, akár csak a fogyókúra. Meg kell találni azt a formát - sport, mozi, könyv, beszélgetés, írás stb.-, ami kikapcsol, ami segítségével megszűnik a merev állapot. Utóbbi egyaránt negatív hatással van a magánéletre és a köznapi életre is. Hiszen a görcsösség blokkol, gátol, ingerel és megbánt másokat. Ha nem tudsz ellazulni, nem tudod kiélvezni, az élet örömeit, nem tudsz élni!
Nekem az írás segített. Írás után olyan érzésem van, mintha a Himaláját vették volna le a mellkasomról. Az alvás is könnyebben megy, bár az éjszakai óránkénti felébredéssel nem tudok mit kezdeni. Ennek tudom még be azt, hogy - tőlem nem megszokott módón- mosolygok, és a kedvem is jó, na meg az átlagnál bunkóbb vagyok. Utóbbit sokan díjazzák! :) Mikor hosszabb ideig nem írok, akkor meg, nem tudom mi bajom, miért vagyok ingerült, miért nem tudok aludni stb. Ebben az esetben én is, elnyomom az érzéseim, nem adok hangot a dühömnek. Az áldozatok mindig a barátaim. Rosszkor rossz helyen. Igazából soha nem kiabálok, soha nem vagyok mérges. Mindig azt szoktam mondani, hogy "nálam már csak a halott nyugodtabb". De tényleg! Minden élet funkcióm leginkább egy hullához, semmint egy élő emberhez hasonlít. (alacsony vérnyomás, pulzus, sápadt, rideg és hideg bőr). Ezen kívül nagyon merev vagyok, képtelen vagyok ellazulni, amit mutat a tartásom és az írás vonalam is. És még sorolhatnám napestig a jellemzőket, de nem tartom sok értelmét. Igyekszem megtalálni a számomra megfelelő relaxációs formát, aztán vagy össze jön, vagy nem.....