Meg sem próbálom definiálni ezt a kifejezést, mert ez mindenkinek mást jelent, másként érzi. Számomra a feltétlen bizalmat, őszinteséget, önzetlen odaadást, az elfogadást és egészséges ragaszkodást jelenti. Úgy gondolom, hogy nincs olyan ember, akit ne lehetne szeretni valamilyen módon. Viszont van, aki ezt másként látja. Egyik osztálytársam, ma reggel azt mondta, hogy engem nem lehet szeretni, mert beteg vagyok, eltérően látok dolgokat, mint az átlag, nem vagyok egy egyszerű, hétköznapi lány. Ezért engem nem lehet sem elfogadni, sem szeretni, és ezért nem élek párkapcsolatban sem. Szerinte akkor lesz barátom, ha meggyógyulok. Ez úgy hajnalban kicsit rosszul esett, és az egész napomra rányomta a bélyegét. Állandóan ezen járt az agyam, hogy valóban nem lehet szeretni? És rájöttem, hogy igen, vagyis nem lehet szeretni. Mégpedig azért nem, mert Én ilyen vagyok. Egy olyas valaki, aki képtelen felnőni, képtelen egy kapcsolatba belekezdeni, feloldódni, lemondani a görcsös, önfejű és dacos magatartásáról, aki határtalanul bunkó és érzéketlen, akinek még emberiszonya is van. Egy lelkileg „beteg” ember. Egyébként nem tartom magam betegnek. Amim van, az egy állapot, ezt kaptam, ezzel kell együtt élnem.
A külvilág felé persze nem mutatom a valódi érzéseimet, nem szeretném, ha látnák, hogy milyen esendő és gyenge vagyok. Az álarc mögött rendkívül érzékeny és érzelgős vagyok talán túlságosan is szentimentális. Nem vagyok érzéketlen, épp ellenkezőleg! Nem vagyok elutasító sem, már-már görcsösen vágyom arra, hogy valaki szeressen és elfogadjon ilyennek, amilyen vagyok.
Sokan lebecsülnek! Gyereknek néznek és úgy is bánnak velem. Sokan bántanak, még ha nem is tudatosan.
Nem szeretek beszélni, mert nem tudok semmi olyan témát, ami érdekes lenne, szórakoztató és jó! Belőlem a pesszimizmus, a csalódottság és a magány áramlik, ami mind negatív érzelem. Ez tesz rideggé és elutasítóvá. Az évek során nagyon vastag fallal öveztem magam körül, amit képtelenség ledönteni. Emiatt sokan elítélnek, mert nem tudják átérezni azt, amit én érzek! De hogy őszinte legyek, ennek örökük is!!! Mert amit én érzek, az a halálvágy, a reménytelenség, a magány, a teljes kilátástalanság, elkeseredettség. Bízom benne, hogy ezt az érzelmi csomagot a lehető legkevesebben kapják meg, és a lehető legrövidebb ideig tartják maguknál….