Lehet barátság fiú és lány között???

Sokak szerint nem. Az ezen véleményen levők azzal indokolják állításukat, hogy előbb-utóbb valamelyik fél többet akar barátságnál. Ha nekem tennék fel ezt a kérdést, én határozottan igent mondanék. Mégpedig azért, mert nekem zömében csak fiú barátom van, igazából lány barátom úgy nincs is….. na, jó, egy még is van, de vele olyan furcsa, nem tudnám megmagyarázni, hogy milyen a mi barátságunk. Szóval nekem java részt fiú barátaim vannak és nem fordult elő, hogy valamelyikünk a másikba szeretett volna. Na, jó, az is tény, hogy nem vagyok egy széplány…..

Egyszer azonban előfordult, hogy egy fiú barátommal „jártam”. Azért tettem idéző jelbe, mert ez nem is volt igazából járás. Három hétig voltunk együtt, ami igazából abból állt, hogy sétáltunk, fogtuk egymás kezét és ennyi. A harmadik héten, már nem is találkoztunk.

Ez az egész úgy kezdődött, hogy őt épp dobták és magányos volt, ahogy én is, már ami a magányosságot illeti. Megbeszéltük, hogy próbáljuk meg, végül is nem veszthetünk semmit. 2 hónapig várattam a válasszal. Nagyon őrlődtem, mert nem voltam belé szerelmes, és számomra egy kapcsolat nagyon sokat jelent, de ez a srác még annál is fontosabb volt nekem! Ő a lelki társam, és ez minden nemű érzés felett áll. Iszonyatos érzés volt, nem is tudom, féltem. Féltem megmutatni magam, féltem és a mai napig félek szeretni. Mert tudom, hogy úgy is fájdalom lesz a vége. Állandóan ezen agyaltam. Ezer féleképp lejátszódott bennem ez a kapcsolat képekben. Tudtam, hogy nem vagyok belé szerelmes, és ő sem belém. Egyszerűen csak magányos, és szüksége van valakire, akiben megbízhat, akire számíthat, aki szereti. És én voltam a tökéletes személy. Tehát 2 hónap után igent mondtam, de csak azért, hogy hagyjon már békén. Lehet, ez most durván hangzik, de tényleg ezért mondtam neki igent.

Az első két hét az fantasztikus volt! A fellegekben jártam, nagyon boldog voltam. Figyelt rám, foglalkozott -, törődött velem. Szeretett. Sokat sétáltunk, szegényt párszor megjárattam, mert én imádok sokat sétálni. Esténként lenn a kollégiumi társalgóban filmeztünk, meg mást is…. sokat beszélgettünk, de szerelem az nem volt. És igazából a kézfogásnál közelebb sem kerültünk egymáshoz fizikailag.

Aztán két hét után osztálykirándulásra ment Szegedre. Az én városomba. Na, mindegy. Szóval ott megcsalt. A volt barátnővel. Mikor haza jöttek nagyon furcsa volt. Került, magába volt zuhanva. Nem értettem, hogy miért. Aztán valahogy kiderült, vagy ő mondta el, nem tudom pontosan. Az elkövetkező hetekben ugyan így viselkedett. A folyosón, a suliban, ha meglátott, elfordította a fejét, lesütötte a szemét vagy a földet bámulta. Nagyon szégyellte magát. Pár napig haragudtam rá, de ez a harag a környezet által elvárt harag volt. Nem voltam megbántva, nem voltam szomorú, se csalódott. Nem éreztem semmit, amiéért haragudnom kellene rá. Nem voltam szerelmes, így megcsalt sem. Nagy nehezen megértetettem vele, miután hajlandó volt legyőzni a szégyenérzetét, és szobaállt velem. Azóta is furdalja a lelkiismeret. Nem érti meg, hogy nem bántott meg,  meg semmi…..De még is….

Feladatának tekinti, hogy vigyázzon rám, mert nem volt ott akkor amikor szükségem lett volna rá. Ami miatt megint csak nem haragszom! Nem volt ott, mert nem lehetett, ennyi.  Nem tartozik nekem semmivel, nem kell vezekelnie semmi miatt! De ő mégis!  Lelki kötelességének tekinti, hogy vigyázzon rám, meg védjen, át segítsen a kritikus pontokon.  És ez nagyon jól esik, mert így tudom, hogy van a Földön olyan személy, akinek fontos vagyok, és akinek szüksége van rám. Egy ember, aki az Én örangyalom!!!

Hogy létezik-e fiú-lány barátság? Igazából én csak a saját tapasztalataimra hagyatkozhatom. Más nevében nem beszélhetek! De én határozottan állítom, hogy létezik!!!!

Semmi nem lehetetlen, csak akarni kell!!! Szívből akarni!!!!