Gyönyörű napra ébredtünk. Napsütés aranyozta be a reggelt, bár a madarak énekét némileg elnyomta a szomszédban zajló építkezés, mely már ittlétem kezdete óta folyamatosan zajlik. De mindez nem sokat számított, hiszen jó idő van, egyre melegebb és csak úgy csalogat a természet.

Nem is kellett több ahhoz, hogy felhúzzam a tornacipőm és a hátamra vegyem a várost.  Mióta várom már ezt a pillanatot, hogy újra tornacipőben flangálhassak, nem 3 réteg ruhában, és a fekete szövetkabátomat is leválthassam a szürke átmenetire.

Elindultam.

Voltam mindenfelé, ahová csak a szívem húzott. Játszótér, hinta, part, Kárász a bohóccal, és a Fogadó a híd túloldalán. Minden helyhez valami kis emlék kapcsolódik, vagy csak az érzés, amit kivált belőlem, igazán kellemes. Játszótér még a kórházi időket, hintázás Serafissal töltött Balaton parti időket, a Fogadó….időket idézi. Mind-mind növeli a boldogság hormonokat a szervezetemben, melyekből mindig hiányt szenvedek akárcsak az önbizalomból.

Ugyan az kissé kellemetlen volt, hogy rengeteg emberrel kellett osztoznom a természet adta gyönyörben, de mit lehet tenni, csak elviselni. Fülhallgató a fülembe, kissé összerándulva haladtam az utamon, és közben elmerengtem, de most, a változatosság kedvéért nem a múltba tévedtem, hanem a jövőbe. Elképzeltem mindet, amit szeretnék elérni, megélni az előttem álló időszakban. Azt, hogy itt lesz a családom az oklevél átadásomon, majd dolgozom, sikereket érek el, lesz egy kis lakásom, egy biciklim, és élem mindennapjaim. Haza megyek, a szüleimhez, segíteni vagy csak úgy, és úgy megyek, mint már egy munkával rendelkező, sikeres ember, aki azt csinálja és ott, amit és ahol szeret.

Nem tűnik épp reálisnak a statisztikák ismeretének tudatában, de előttem nincs akadály, és amúgy sem erősítettem soha az átlag táborát.

Nos, ezzel a képzettel felvértezve és ösztönözve állok elébe a jövő kihívásainak, és nem hagyom, hogy bármi is eltántorítson a célomtól, amely, mint minden, amit a fejembe vettem, ez is köbe van vésve!